Szexuális bűncselekmények sora miatt
Nyolc évet kapott a brit celebvilág elsőszámú PR-menedzsere
A 71 éves Max Clifford ellen fiatalkorú lányok és fiatal nők sérelmére évtizedekkel ezelőtt elkövetett szexuális bűncselekmények sora miatt emeltek vádat.
2014.05.02 17:51MTI
Cliffordot - akinek ügyfélkörébe olyan személyiségek tartoztak, mint Simon Cowell, a világhírű brit producer és tehetségkutató - összesen nyolc vádpontban mondta ki bűnösnek a londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke.
A pénteki ítélet alapján az impresszáriónak legalább négy évet kell rács mögött töltenie. Max Clifford szexuális bűncselekményeinek legfiatalabb áldozata a vád szerint 15 éves volt, de az ítélet indoklásában az eljáró bíró kijelentette: a beterjesztett bizonyítékok alapján biztosra vehető, hogy a PR-menedzser Spanyolországban egy 12 éves kislánnyal is kikezdett.
Ezt az ügyet csak azért nem csatolták a vádirathoz, mert az elkövetése idején hatályos brit törvények alapján a külföldön elkövetett ilyen jellegű bűncselekményekért Nagy-Britanniában akkor még nem volt indítható büntetőeljárás.
A bíró hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez a bűntett - és több más, Clifford terhére rótt bűncselekmény - a ma hatályos brit büntetőtörvénykönyv alapján kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszaknak minősülne.
A jelenlegi jogszabályok alapján Nagy-Britanniában ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiróható. Clifford az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és "hazugoknak", "fantáziavilágban élőknek" nevezte azokat a nőket, akik évtizedek múltán felfedték a hatóságoknak, hogy az impresszárió az 1970-es és az 1980-as években milyen szexuális bűncselekményeket követett el sérelmükre.
Max Clifford az első elítéltje annak az átfogó vizsgálatsorozatnak, amelyet a Scotland Yard a BBC televízió egyik néhai műsorvezető sztárjának súlyos szexuális bűncselekményei ügyében kezdett, egyre több irányba és személyre kiterjesztve a nyomozást.
A botrány másfél éve pattant ki, miután az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV értesüléseket szellőztetett meg a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül űzött szexuális visszaéléseiről. Savile áldozatainak zöme 13-16 éves, a legfiatalabb sértett 8 éves volt a bűncselekmények idején.
A Savile-hoz köthető szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek először bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ívelt át. Annak idején azonban egyik bejelentést sem vizsgálták ki részletesen a hatóságok; az áldozatok szerint azért, mert egyszerűen nem hittek nekik.
A Clifford elleni pénteki ítéletben az eljáró bíró külön kiemelte: az impresszárió is azt hitte, hogy senki nem fog hinni egykori áldozatainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06