Titkosszolgálat
Laborc-P. dosszié: a szakbizottság dönthet
Állítólag a belügyminiszter a szakbizottságra bízná, mely részek titkosságát oldja fel, illetve mely részeket hoz teljes egészében vagy anonimizálva nyilvánosságra a kapcsolatról szóló jelentésből.
2013.03.23 08:13MTIA Népszabadság úgy tudja, Pintér Sándor belügyminiszter napokon belül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának továbbítja azt a jelentést, amelyet a korábban általa felkért, Gálszécsy András volt titokminiszter által vezetett munkacsoport készített arról, hogy a nemzetbiztonsági és egyéb szempontokat (például a személyiségi jogok esetleges sérülését) is figyelembe véve mi hozható nyilvánosságra Laborc Sándornak, az NBH egykori főigazgatójának és P. Tamásnak, a 90-es évek olajügyeiben kulcsszerepet játszó Energol Rt. egykori marketingigazgatójának 2008 nyarán a titkosszolgálat által rögzített beszélgetéseiből.
A miniszter a jelek szerint a politikusokra bízza, mit hoznak nyilvánosságra belőle. Így megtörténhet, hogy olyan adatokat is nyílttá tesznek, amelyeket a titokgazda, az Alkotmányvédelmi Hivatal inkább titokban tartana - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


