Keddre idézték be
Laborc Sándor színt vallhat P. Tamás ügyében
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddre idézte be Laborc Sándort, a kémelhárítás korábbi vezetőjét, aki 2007-08-ban többször találkozott P. Tamással, az Energol Rt. egykori vezérével.
2012.11.27 08:00HavariaPressA testület tisztázni szeretné a szokatlan egyeztetések körülményeit. P. Tamást a közelmúltban több, az 1990-es években végrehajtott leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben felbujtással gyanúsították meg - írja a Magyar Nemzet.
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója azt szeretné, ha nyilvános ülésen hallgatná meg a nemzetbiztonsági bizottság, amely a titkosszolgálatok és a szervezett alvilág kapcsolatával összefüggésben folytat vizsgálatot. - Nincs titkolnivalóm - jelentette ki a kémelhárítás volt vezetője a Népszavának, hozzátéve, nem tudja, hogy meghallgatásának mely részei képeznek államtitkot. Laborcot - amennyiben megjelenik a testület előtt - várhatóan arról kérdezik, hogy miért, milyen körülmények között, mikor és hányszor találkozott P. Tamással.
A Népszava közölte azt is, hogy ,,az állítólagos Laborc-P. Tamás >>összefonódás<< Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága elnökének - nem kizárt, hogy csúsztatásokon alapuló - koncepciója". A szocialista párthoz közeli álló napilap szerint a két személy közötti kapcsolat valóságtartamára eddig nem sikerült bizonyítékot felmutatni.
Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek elmondta, a nemzetbiztonsági bizottság ülésén várhatóan az Alkotmányvédelmi Hivatal (az NBH utódszerve) minősített iratokat terjeszt a testület elé, ezért zárt ülés várható. - Laborc meghallgatása sem valószínű, hogy nyilvános lesz, hiszen ezen minősített dokumentumok alapján is kaphat kérdéseket - jelentette ki Kocsis Máté, aki különben szintén amellett érvel, hogy a bizottsági jegyzőkönyvek bizonyos részeit a közvélemény is megismerhesse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


