Még ketten vettek részt a megbeszéléseken?
P. Tamás-Laborc-találkozók Budán
Kétszer bizonyosan találkozott Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójaként P. Tamással, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban lévő volt vezetőjével.
2012.11.20 07:27HavariaPressEgy budai nyilvános helyen 2007 és 2008 környékén két találkozó is zajlott a polgári elhárítás korábbi vezetője és a kilencvenes évek közepének alvilági leszámolásai kapcsán most előzetes letartóztatásban lévő volt olajos vállalkozó, P. Tamás között. A Magyar Nemzet információi szerint a megbeszéléseken rajtuk kívül még ketten vettek részt: Vajtó Lajos, a találkozó szervezője és egy negyedik személy.
Az üggyel összefüggésben éppen ma szerette volna meghallgatni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága Laborc Sándort, ám a testület ülését Kocsis Kálmán temetése miatt egy héttel elhalasztották. (Kocsis Kálmán egyebek mellett az Információs Hivatal főigazgatójaként tevékenykedett.)
Laborc tervezett meghallgatása után várhatóan Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kabinet titkosszolgálatokért felelős volt miniszterét is beidézik, hogy a bizottság előtt számoljon be a titkosszolgálat, illetőleg az alvilág volt vezetőjének találkozásaival kapcsolatos ismereteiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


