Hallgatói tiltakozás
Hallgatói fórumot tartottak Szombathelyen
Hallgatói fórumot tartottak a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt szerdán Szombathelyen, a rendezvényen a felszólalók azt hangoztatták, hogy mielőbb írásban szeretnék látni a kormányzati ígéreteket.
2012.12.19 18:55MTIHurtik Péter, a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzatának elnöke a mintegy százötven egyetemista és középiskolás előtt azt mondta: a diákoknak érdemes volt fölemelniük a szavukat, érdemes volt ebben a hidegben kimenniük az utcára, nemtetszésüket kifejezni, de ezzel csak egy lépést tettek az úton a jó irányba.
Közölte: mielőbb írásban szeretnék látni a legalább 55 ezer államilag finanszírozott hallgatói helyre és a felsőoktatás finanszírozásának javítására tett kormányzati ígéreteket, és sok függ attól is, hogy a miniszter hogyan határozza meg a ponthatárokat.
A diákok egyelőre bizalmatlanok, hiszen a feltételeket, követelményeket úgy is meg lehet szabni, hogy azt csak kevesen tudják teljesíteni - fűzte hozzá.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke úgy fogalmazott: napok óta olyan kommunikáció zajlik, amelynek elsődleges célja, hogy a diákok vonuljanak vissza az utcákról, ne legyenek országszerte demonstrációk.
Gáspár Gergely szerint a kormányzat ígéretei mögött nincsenek olyan konkrét számok, amelyeket a diákok biztosra tudnának venni. Emlékeztetett: a kormány azután tett ígéretet a felsőoktatás finanszírozásának növelésére, hogy elfogadta a jövő évi költségvetést.
"Három nap alatt kihoztak egy felsőoktatási koncepciót, amelyről azt hiszik, hogy le tudnak minket kenyerezni, de ne dőljünk be ezeknek a dolgoknak, csak akkor fogjuk ezeket elfogadni, ha írásban lesznek" - mondta Gáspár Gergely.
Úgy fogalmazott: a kormány láthatóan nem akar engedni a hallgatói szerződésre vonatkozó elképzelésből, még mindig nem állt el attól, hogy erőszakkal, "zsarolással" vegye rá a hallgatókat arra, hogy itt maradjanak az országban, ugyanakkor nem tudja biztosítani azt a jövőképet, amelyet a mai hallgatók joggal elvárhatnának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


