Hallgatói tiltakozás
Középiskolások tüntettek Nyíregyházán is
A felsőoktatás tervezett átalakítása ellen tüntettek, és hat intézményben ülősztrájkot tartottak középiskolások Nyíregyházán szerdán.
2012.12.19 18:21MTITóth Fruzsina, a diákok szószólója az MTI-nek elmondta: a Kölcsey Ferenc, a Krúdy Gyula és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, a Waldorf Iskolában, illetve a Sipkay Barna, valamint az Inczédy György Szakközépiskolában intézményenként 70-150 végzős diák tartott ülősztrájkot.
A kormányhivatal előtti téren mintegy kétszáz diák, szülő és nagyszülő, sárga szalaggal a kabátján, kezében "Rózsa" feliratú léggömbbel tüntetett. A lufikat elengedték, hogy jelezzék "a személyi konzekvenciák levonásának" igényét.
Több diák transzparenst is tartott kezében, amelyen egyebek között a "Tartsd be, amit ígérsz", "Tanulni akarunk", "Röghöz kötést? Nem!" feliratok voltak.
A demonstráló diákok a hallgatói önkormányzat hatpontos követelését tartalmazó petíciót adtak át Vinnai Győzőnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetőjének. A kormánymegbízott megígérte a tüntetők képviselőinek, hogy követeléseiket továbbítja az oktatási kormányzathoz.
Tóth Fruzsina az MTI-nek elmondta, hogy a Sipkay Barna Szakközépiskola tiltakozó diákjai délelőtt utcai felvonulásra indultak, a többi iskolában viszont az intézményvezetők megtiltották a tanulók csatlakozását, mivel az előzetes megállapodásban a felvonulás nem szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06