Hallgatói tiltakozás
Petíciót adtak át a polgármesternek szolnoki diákok
Az országos követelésekre "ráerősítő" petíciót adtak át szerdán a polgármesternek a város diákjainak képviselői Szolnokon.
2012.12.19 13:46MTIKása Bettina, a középiskolások Szolnok Városi Diákok Tanácsa nevű fórumának elnöke az eseményt követő rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szolnoki közép- és főiskolások szolidaritást vállalnak az országszerte zajló hallgatói tiltakozásokkal, a diákok követeléseivel.
Petíciójukban megfogalmazták követeléseiket: fejeződjön be a pénzkivonás az oktatási rendszerből, gondolja át a kormány a hallgatói szerződés feltételeit, állítsa helyre a felsőoktatás autonómiáját, teremtse meg továbbá minden tudományterületen a térítésmentes tanulás lehetőségét és legalább a 2010-es szintre állítsa vissza a felsőoktatási keretszámokat! Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester a találkozóról szólva hangsúlyozta: Szolnokon folyamatos a párbeszéd az önkormányzat vezetői és a diákok között.
Mint mondta: egyetért a küldöttséggel abban, hogy "aki el akarja, és el is tudja végezni az adott képzést", az a jövőben is bejuthasson a felsőoktatási intézménybe. Változtatásra szorulnak ezen kívül az úgynevezett "röghöz kötés" szabályai is - tette hozzá. A polgármester szerint fontos, hogy a fiatalok ezeknek az ügyeknek az élére álltak, és az is, hogy a kormány partner az egyeztetésekben, kész a kompromisszumos megállapodásra.
Egyben utalt rá, hogy a petíciót okafogyottnak tartja, és meggyőződése, hogy az országos tiltakozás mögött "politikai háttér húzódik", ám a szolnoki megmozdulás is azt üzeni, hogy a fiatalokat komolyan kell venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06