Hallgatói tiltakozások
További demonstrációkat tartanak a diákok
További demonstrációkat tartanak a diákok a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt szerdán, az ország több pontján.
2012.12.19 11:52MTIBudapesten a "Télirózsás forradalom" akcióval a diákok néma csendben várják délután a Magyar Tudományos Akadémia előtt, hogy a kormány miként dönt a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban. A hét első napján az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épülete előtt tartott tüntetésen Ábrahám Máté, a Diákellenállás a Felsőoktatásért nevű középiskolás szervezet vezetője arra kérte a résztvevőket, hogy országszerte iskolájuk előtt néma csendben sorakozzanak fel.
A nyíregyházi Kossuth téren főiskolások, középiskolások és utóbbiak szülei tüntetnek a felsőfokú oktatási intézményeket érintő kormányzati döntések ellen. A demonstráció előtt több nyíregyházi középiskolában ülősztrájkot tartanak a diákok. A tüntetést és az ülősztrájkot a nyíregyházi diákok által megalapított Felelős Diákok Szövetsége szervezi. Szombathelyen a Savaria Egyetemi Központ hallgatói önkormányzata tájékoztatót tart a felsőoktatás tervezett átalakításával kapcsolatban, ezt követően döntenek egy lehetséges demonstrációról.
Kedden a főváros XIII. kerületében található Ady Endre Gimnázium diákönkormányzata ülősztrájkot szervezett a hatodik tanórában a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen. Mendrey Zsófia, az ülősztrájk egyik szervezője, a diákönkormányzat 11. osztályos tanulója az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban, továbbá egyetértenek a Hallgatói Hálózat (HaHa) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által megszövegezett hatpontos követelésekkel. Szintén kedden Miskolcon a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ diákjai ülősztrájkot tartottak.
Fazekas Viktor 12. osztályos tanuló, a tiltakozó akció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: demonstrációjukkal szolidaritást vállaltak a tiltakozó egyetemi hallgatókkal és középiskolás diáktársaikkal. Ülősztrájk volt kedden a pécsi PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában is. Noha a közösségi oldalakon is hirdették az eseményt, és a sajtó képviselőit is tájékoztatták a demonstrációról, a helyszínre végül nem engedték be a média képviselőit.
A középiskolások és egyetemisták hétfőn is demonstráltak Budapesten az oktatási államtitkárság épülete előtt a Humán Platform szervezésében, majd a tiltakozók a Parlamenthez és a Magyar Rádió épületéhez vonultak. A tüntető diákok követeléseit beolvasták a Kossuth Rádió híradásában. Ezután mintegy kétszázan a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez mentek, ahol éjjel a szerdán kezdődő általános diáksztrájk mellett döntöttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06