Nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban
Szűkítették a pártok kampánylehetőségeit
Nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új, a parlamentben hétfőn elfogadott kampányszabályok szerint.
2012.11.26 20:05MTIA parlamentben a választási eljárási törvény részeként hétfőn elfogadott szabályozás a kampányidőszakot ötven napban határozza meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a közszolgálati médiában, a nyomtatott sajtóban és - Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával - az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek.
A kereskedelmi médiumokon túl a körzeti és a helyi, valamint a közösségi médiaszolgáltatóknál, továbbá a mozikban sem szabad majd politikai hirdetéseket közzétenni. Az előterjesztők egyike, a fideszes Gulyás Gergely hétfőn újságíróknak azt mondta: mivel a kereskedelmi televíziókban kiemelkedően drágák a hirdetések, a tilalommal a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget akarják biztosítani.
A közmédia - a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió - ingyen sugározza majd a pártok hirdetéseit. Az erre felhasználható időkeret parlamenti választások előtt legfeljebb tíz, európai parlamenti választások előtt maximum öt óra lehet médiaszolgáltatónként. A reklámidőt a Nemzeti Választási Bizottság állapíthatja meg, ám azt egyenlő arányban kell felosztani a jelölőszervezetek között.
A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető.
Sajtótermékek akkor jelentethetnek meg politikai hirdetéseket, ha a választás kitűzése után öt napon belül megküldik hirdetési árjegyzéküket az Állami Számvevőszéknek, amely nyilvántartásba veszi és honlapján közzéteszi az adatokat. Hirdetés csak az árjegyzékben szereplő ellenértékért közölhető. Az újságoknak és a hírportáloknak tizenöt nappal a szavazás után tájékoztatniuk kell a számvevőszéket a megjelentetett hirdetésekről.
A szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteren belül tilos lesz kampányolni a szavazás napján, közvélemény-kutatási eredményeket pedig a korteskedés utolsó hat napján már nem lehet publikálni.
A kormánypártok választási eljárási törvényjavaslata alapján a jelölőszervezetek és a jelöltek kampánytevékenységéhez eredetileg a választópolgár hozzájárulása lett volna szükséges. Egy módosító indítvány azonban változtatott ezen, így a választópolgárnak meg kell tiltania az adatkiadást, ha nem akarja, hogy a pártok kampányanyagokat küldjenek neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06