A negatív döntéseikre akarják felhívni a figyelmet
A Gyurcsány-és a Bajnai-kormány intézkedéseire emlékeztető kampányt indít a CÖF
Emlékeztető kampányt indítanak a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, amelyek a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét.
2012.11.08 13:00MTIAz Orbán-kormány melletti békemeneteket is szervező Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, megdöbbenéssel értesültek arról, hogy "az ország gazdasági tönkretételében nemrég szerepet vállaló" Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök visszatér a politikai életbe.
Elmondta, "civil ismeretterjesztő mozgalmat" hirdetnek, ennek első lépésként egy kiadványt juttatnak el az ország valamennyi háztartásába, melyben elemezni fogják az "az elmúlt 8 évben történeteket".
Ettől azt remélik, hogy az emberek ráébrednek arra, hogy a mostani magyar válság előidézője az a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség volt, amelyik a gazdasági területet "előre elaknásította".
Az MTI-nek azt mondta, a kiadványt a jövő hét végétől folyamatosan juttatják el az emberekhez.
Hozzátette, hogy a kampány sikere érdekében adománygyűjtést indítanak, melyhez akár 100-200 forintos felajánlásokat is várnak.
Fricz Tamás politológus, a CÖF másik szóvivője Bajnai Gordont, a közelmúltban alapított Haza és Haladás Egyesület elnökét a múlt emberének nevezte, akivel az ország újra megkapná a "reinkarnálódott Gyurcsány Ferencet".
Szerinte Bajnaival nem a demokrácia erősödne meg, hanem újra a "posztkommunizmus és annak hálózatai", továbbá nem a nemzeti érdekek védelme lenne fontos, hanem a globális, nemzetközi hatalmi körök előtti önfeladás és megalkuvás.
Szabó Endre a Kárpát-medencei családszervezetek képviseletében kritikával illette azokat a "szereptévesztő" civil szervezeteket, amelyek az általuk fontosnak tartott értékek képviselete helyett politikai szerepet vállalnak és például a mostani kormány megdöntésére törekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Három tonna szemetet hoztak fel horvát búvárok egy nap alatt a tengerfenékről
- 10:42 Szakszervezetek és civilek tiltakoztak a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen
- 8:47 A közéleti átláthatóságról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tüntettek a Kossuth téren
- 8:42 Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő
- 7:46 Magyar Péter: Orbán Viktor hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel és álljon ő is a béke mellé!
- 6:36 Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély
- 0:50 George Simion a választás egyértelmű győztesének nyilvánította magát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06