2014-ben
Nem kampányolhatnak a pártok a kereskedelmi médiában
Kereskedelmi médiumokban és az internetes hírportálokon sem hirdethetnek a pártok 2014-ben az új választási szabályok szerint, amelyeket hétfőn hagyott jóvá a parlament.
2012.11.12 18:22MTIAz Országgyűlés még nem a választási eljárási törvényjavaslatról, hanem az ahhoz benyújtott módosító indítványokról döntött, a zárószavazás egy hét múlva lesz. A fideszes Vas Imre javaslatára a kampányidőszakot ötven napban határozták meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a nyomtatott sajtóban - az országos napi- és hetilapokban, időszaki kiadványokban és folyóiratokban -, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek.
Vagyis a kereskedelmi médiumok és az internetes hírportálok mellett a körzeti, valamint a helyi médiaszolgáltatóknál, továbbá a mozikban sem szabad majd politikai hirdetéseket közzétenni. A közmédia ingyen sugározza a pártok hirdetéseit. Az erre felhasználható idő összesen a kampányidőszakban nem lehet több tíz óránál. A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető.
A szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen tilos lesz kampányolni, közvélemény-kutatási eredményeket pedig legkésőbb a szavazást megelőző nyolcadik napig lehet publikálni. Az egyéni jelölteknek a tervezett kétszáz helyett ötszáz aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz, ám ajánlás olyan választópolgároktól is kérhető, akik nem iratkoztak fel a választásra.
Az elfogadott módosítások alapján a Magyarországon élők csak a települési jegyzőnél személyesen vagy az internetes ügyfélkapun keresztül kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, levélben nem. A külföldön élő állampolgároknak viszont lesz lehetőségük az utóbbira. A parlament - a fideszes Szakács Imre indítványára - arról is döntött, hogy a kormányoldal korábbi terveivel szemben a települési jegyzők mégsem keresik fel 2013. szeptember 30. és december 31. között az összes választópolgárt azért, hogy regisztráljanak.
A fogyatékkal élők viszont feliratkozhatnak otthonukban. Az alkotmányügyi bizottság módosító javaslata alapján mégsem kell majd az ajánlóíven bejelenteni az ajánlások gyűjtésében részt vevők nevét és lakcímét.
Több szavazókör lehet, ugyanis a képviselők támogatták azt a módosítást, hogy a szavazóköröket úgy kell kialakítani, hogy az ahhoz tartozó választópolgárok száma ne legyen több ezerötszáznál. Az eredeti javaslat alapján akár kétezer szavazó is tartozhatott volna egy szavazókörbe. A benyújtott törvényjavaslat szerint a jelölő szervezetek és a jelöltek kampánytevékenységéhez a választópolgár hozzájárulása lett volna szükséges, egy módosító indítvánnyal azonban azt írják elő, hogy a választópolgár megtilthatja az adatkiadást.
Az indoklás szerint a kampányolók nem tudhatják, hogy a választópolgár tett-e hozzájáruló nyilatkozatot, hiszen azokat a választási szervek kezelik. Ugyancsak az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére megemelték a Nemzeti Választási Bizottság választott tagjainak és elnökének tiszteletdíját, a tagok így havonta a közszolgálati tisztviselői illetményalap - jelenleg 38 ezer 650 forint - nyolcszorosa helyett annak tízszeresét, a bizottság elnöke pedig az illetményalap tizenháromszorosa helyett tizenötszörösét kaphatja.
A testület indítványára változtattak pécsi, kecskeméti, miskolci, szegedi, székesfehérvári, győri és debreceni választókörzetek határain, ezt a - bizottsági módosítást előterjesztő - fideszes Papcsák Ferenc a technikai pontosítások közé sorolta indoklásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


