A politikai önállóság elvesztéséhez vezetnek
Répás: a kormány nem támogatja a vegyes pártokat
Hosszú távon asszimilációhoz és a politikai önállóság elvesztéséhez vezet, ezért a kormány nem támogatja a magyarok és a többségi nemzethez tartozók vegyes pártjait.
2012.11.24 14:21MTIRépás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadását a Külhoni óvodák éve című program ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy a határokon túli magyarság léte szempontjából alapvető fontosságú az anyanyelven oktató intézmények rendszerének fenntartása.
Korábban a középiskolák és a felsőoktatás már kapott figyelmet és támogatást, de az óvodák még soha. Idén a kisebb szórványközösségek óvodáit is feltérképezték, hiszen pontosan még az adott országban működő magyar szervezetek sem tudták, hogy hol működik ilyen. Végül összesen 3500 magyar intézményt vettek nyilvántartásba. A kormányzati szándék szerint 2013-ban a kisiskolák támogatása következik.
Répás Zsuzsanna ezután a Magyar Állandó Értekezlet működéséről, munkájáról tájékoztatta a fiatalokat, majd a határokon túl élő magyarság pillanatnyi politikai helyzetét elemezte, országról országra. Kiemelte a Vajdaság választások utáni viszonyait. A szerb politikai viszályok ellenére is megvalósulni látszik bizonyos fokú önkormányzati autonómia: a magyar szervezetek belső választásokat rendezhetnek, intézményeket működtethetnek és vehetnek át.
„A Felvidéken viszont tabukat döntöget, aki csak említi is az autonómiát” – fogalmazott. Szlovákiával kapcsolatban elmondta még, hogy az országban két politikai erő – a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd számíthat a magyar választópolgárok szavazataira. A magyar kormány azonban nem támogatja a vegyes pártokat: működésük hosszú távon a politikai önállóság elvesztéséhez és asszimilációhoz vezet.
Nem mindenki beszél ugyanis magyarul, a szlovák a közös nyelv, aminek az lehet a vége, hogy a magyarok csak egy nagyobb pártba tagozódva politizálhatnak, a pártfegyelemhez alkalmazkodva. Ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy a két felvidéki magyar párt lehetőséget lát az együttműködésre. Ez Erdélyben egyelőre hiányzik a magyar politikai szervezetek között - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


