"A mostani miniszterelnök volt"
Bajnai: "nem hasonlítottam félázsiai törzsekhez a szavazókat"
"Semmilyen módon nem minősítettem, és nem hasonlítottam félázsiai törzsekhez semmilyen szavazókat, félázsiai népségnek a mostani miniszterelnök nevezte a magyarokat".
2012.11.14 13:29MTIBajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságban tartott meghallgatását követően azt mondta: kedden egy angol nyelvű sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Jobbik szavazói és a Fidesz radikálisabb szavazói között elég nagy az átjárás.
A Fidesz "foglyul" ejtette a konzervativizmus fogalmát, miközben egyre több konzervatív, mérsékelt szavazó Magyarországon már nem talál magának pártot, mert a Fidesz - azért, hogy a Jobbik radikális, szélsőséges szavazóinak "udvaroljon" - olyan pozíciókat vesz fel, hogy elhagyja a közepet - fogalmazott Bajnai Gordon.
"Erről beszéltem, és egy hasonlatot használtam, egy ismert földrajzi hasonlatot, ami arról szól, hogy vannak olyan államok, amelyeknek nem lehet tudni, hogy a lakói az ő állampolgárai, vagy mások állampolgárai, mert vándorolnak a határokon úgy, ahogy a Fidesz szavazóinak egy része és a Jobbik szavazói mozognak a két párt között" - fejtette ki. Bajnai Gordon úgy vélte: fontos lenne, hogy amennyiben a Fidesz a demokratikus közép konzervatív gondolathoz sorolja magát, akkor határolódjon el azoktól a szélsőséges nézetektől, amelyek lehetővé teszi ezt a "csúszkálást" a szavazók között.
"Pusztán csak ennyit mondtam, ne magyarázzák félre a szavaimat" - tette hozzá. Bajnai Gordon kedden a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak angolul tartott sajtótájékoztatóján az mno.hu összefoglalója szerint úgy fogalmazott: "Látok bizonyos mozgást a Fidesz és a Jobbik szavazói között oda és vissza. Kicsit olyan ez, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek, nem tudni melyik országhoz tartoznak, csak mennek az árral".
A tudósítás szerint volt miniszterelnök úgy vélte: nagyon gyakran a Fidesz megpróbálja visszaszerezni ezeket a szavazókat, ez radikalizálja a kormánypártot, és nagyon gyakran olyan álláspontot képvisel, ami elfogadhatatlan egy centralista szavazónak. A Fidesz szóvivője erre szerdán úgy reagált: Bajnai Gordon a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja, amikor afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálja azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai-korszak leváltására szavazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 Jelentősen átalakulhat a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlása
- 12:35 Elhunyt Ratan Tata, India egyik leggazdagabb embere
- 10:34 Több mint negyedével nőtt a szupergazdagok vagyona Szlovákiában egy év alatt
- 8:31 EU-elnökség - Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06