Külföldi sajtó Magyarországról
A cseh Lidové Noviny Bajnairól
Bajnai Gordonnak a magyar belpolitikába való visszatérésével foglalkozik a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szombaton.
2012.11.10 15:14MTI"A kezdet méltó az új politikai csillaghoz" - olvasható az "Orbán már vesztésre áll Bajnaival" című ismertetésben, amelynek szerzője, Lubos Palata, a lap közép-európai témákkal foglalkozó kommentátora úgy véli, hogy Bajnai visszatérésének dátuma - október 23-a, a forradalom napja - jól volt megválasztva.
Úgy látja: bár a kormányzó Fidesz nagygyűlésén több mint 150 ezren voltak, és Bajnai csak fele annyi embert vonzott, a végeredmény mégis Bajnai számára volt sikeresebb. "Harcias beszéde, s az a tény, hogy Orbán kihívójának jelentkezett, azonnal a népszerűségi listák élére vitték őt és még alig létező mozgalma, az Együtt 2014 a Fidesz mögé a második helyre került. Ha Bajnaival és az Együtt 2014 nevű pártjával a szocialisták is összekötnék erejüket, már most legyőznék Orbán Fideszét" - írja a szerző.
"Annak ellenére, hogy a magyarországi helyzet néhány tekintetben Szlovákia Vladimír Meciar (1992-1998) autokrata kormányzása alatti helyzetére emlékeztet, a két év múlva sorra kerülő választáson az ellenzéknek csak akkor lesz esélye legyőzni Orbánt, ha összefog. Ezt Bajnai is tudatosítja" - írja a szerző, aki úgy véli, a Fidesz-kormány reakciója Bajnai színrelépésére tanácstalannak tűnik.
Kapcsolódó írások:
- A Gyurcsány-és a Bajnai-kormány intézkedéseire emlékeztető kampányt indít a CÖF
- Bajnai Gordon: Legalább 2,5 millió szavazat kell a kormányváltáshoz
- Rogán: Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai is felelős az államadósságért
- Bajnai: ki kell jelölni a hosszú távú haladási irányokat
- Századvég: Orbán - 26, Bajnai - 15 százalék
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06