Miről szól a vita?
Százoldalas magyar válasz ment az Európai Bizottságnak
Mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt pénteken a magyar kormány az Európai Bizottságnak azokra az egy hónappal ezelőtti felvetésekre, amelyek részben Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárások megindításáról szóltak, részben pedig tájékoztatást kértek a magyar hatóságoktól egyes magyar törvényalkotási kérdésekben.
2012.02.17 17:12MTIAz unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye három kérdésben - így a jegybank és az adatvédelmi hatóság függetlensége, valamint a bírói tevékenység felső korhatára ügyében - indított kötelezettségszegési eljárást, tájékoztatást pedig az igazságszolgáltatási rendszer működéséről és a média helyzetéről kért.
A vitás kérdéseket jól ismerő brüsszeli forrás szerint a magyar válasz egyes pontokon szövegszerű törvénymódosítási tervezetet tartalmaz, amely ha kielégítő lesz az Európai Bizottság számára, a magyar parlament elé kerül majd. Más pontokon a magyar kormány érvekkel kívánja alátámasztani saját álláspontját, bízva abban, hogy azzal eloszlathat egyes brüsszeli aggályokat.
A jegybanki függetlenséget illetően eszerint Magyarország kész törölni például az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő előírást, valamint kész engedményre a Monetáris Tanács ülésein való kormányzati részvételt illetően is. Szintén lehetséges a törvénymódosítás az adatvédelmi hatósági függetlenség megerősítése érdekében.
A magyar kormányzat szerint ugyanakkor a jegybankelnök által a magyar alaptörvényre leteendő eskü nem áll ellentétben az uniós követelményekkel, hiszen maga a magyar alkotmány is kimondja a jegybankelnöknek a nemzeti hatóságoktól való függetlenségét. A jegybankelnök fizetésének szabályozása - érvel továbbá a magyar kormányzat - a közszféra általános javadalmazási plafonjához igazodik.
A bírákat illetően - mondta az említett brüsszeli forrás - Magyarország kész biztosítani annak lehetőségét, hogy az általános nyugdíjkorhatárt elérő bírák bírói megbízatását egyéni alapon meghosszabbíthassák.
Az igazságügyi reformmal kapcsolatos brüsszeli érdeklődésre adott válaszaiban a magyar fél igyekezett eloszlatni a szabályozásra vonatkozó uniós kételyeket. A médiaszabadságot illetően Magyarországon készül a médiatörvény módosítása, mivel annak egyes előírásait az Alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek ítélte. Ezen kívül a magyar fél hajlandó kikérni az Európa Tanács véleményét a médiaszabadsággal összefüggő szabályozás tekintetében. Az Európai Bizottság a Klubrádió problémáját is felvetette, magyar részről azonban arra utaltak, hogy a frekvenciaügy tárgyalása jelenleg bírósági szakaszban van.
Az említett brüsszeli forrás hangsúlyozta: olyan kérése az Európai Bizottságnak nem volt, amely közvetlenül a magyar alaptörvény megváltoztatására irányult volna. A jegybanki függetlenség tekintetétben megfogalmazott brüsszeli elvárások az új alkotmány életbe léptetéséhez kapcsolódó átmeneti intézkedések némelyikére vonatkoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Világhírű régészeti lelőhelyet kapott ajándékba a Magyar Nemzeti Múzeum
- 0:30 A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint
- 23:30 Netrisk: nőtt a kötelező biztosítást váltók száma, átlagosan 13 ezer forintot takarítottak meg
- 22:30 Magyar világbajnoki cím akrobatikus rock and rollban
- 21:30 Tavaly mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt
- 20:48 Megnyitották Bukarest autópálya-körgyűrűjének első elkészült szakaszát
- 20:22 Márki-Zay Péter Brüsszelben: a Magyarországnak járó kohéziós források felszabadítsa nem áll jól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06