Mi lesz a Négy Mancs Alapítvánnyal?
Budai törvényes Mancsokat követel
Budai Gyula találkozót kezdeményezett a Négy Mancs Alapítvány kuratóriumi elnökével. Az egyeztetések megkezdésének egyik feltétele az, hogy az alapítvány állítsa helyre törvényes működését.
2011.12.01 12:19MTIHa ez elmarad, akkor az ügyészség a bíróságon kezdeményezheti az alapítvány megszüntetését - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az elszámoltatási kormánybiztos.
A magyar libatenyésztőket és ezen keresztül a magyar államot az elmúlt években olyan jogtalan és indokolatlan támadás érte a Négy Mancs Alapítvány részéről, melynek következtében több milliárd forint kár érte a tenyésztéssel foglalkozó magánszemélyeket – mondta Budai Gyula, rögzítve: a magyar kormány nem fogja hagyni, hogy az alapítvány - amely a Fővárosi Főügyészség megállapításai alapján törvénysértően működik - ilyen kampányt folytasson, ezért minden törvényes eszközzel fel fognak lépni ez ellen.
A kormánybiztos azután kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást a Fővárosi Főügyészségen, hogy több magyarországi libatenyésztő is megkereste azzal, hogy az alapítvány szerintük valótlan tartalmú propagandával járatja le őket. Budai Gyula a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál az alapítvány forrásainak vizsgálatát kérte.
Budai Gyula a kuratóriumi elnökhöz írt levelében választ vár arra, hogy milyen adományokkal gazdálkodik az alapítvány, illetve részesülnek-e német vagy osztrák magánszemélyek támogatásából.
A kormánybiztos sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban jelenleg is folyik az alapítvány által a magyar libatenyésztőknek okozott károk felmérése. Budai Gyula tájékoztatása szerint a Hungerit Zrt. 2,5 milliárd forintos kártérítési pert indított az alapítvány ellen.
Budai Gyula hangsúlyozta: Magyarországon - a Négy Mancs állításával szemben - az uniós előírásoknak megfelelően történik a libák tartása, tömése és tollfosztása. A kormánybiztos szerint kérdéses, hogy miért csak Magyarország ellen folyik lejárató kampány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


