Nem bezár: csillog a Várbazár
Kicicomázza a Budai Várnegyedet a kormány
Határozatot hozott a kormány a Várbazár rekonstrukciójáról és a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről, valamint a budavári királyi kertek revitalizációjáról, a Budai Várnegyed és környéke közlekedési problémáinak rendezéséről.
2011.11.08 19:15MTIA Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozat szerint a Várbazárnak mint a világörökség részeként védett Duna-parti panoráma egyik legjelentősebb műemlékének rekonstrukciója 2014. március 30-ig történjen meg.
A budai Várnegyed hosszú távú, 25 évre szóló fejlesztésről jövő május végéig kell stratégiai tervet készítenie a nemzeti fejlesztési miniszternek. Az is szerepel a határozatban, hogy a Várnegyed és környéke közlekedési viszonyainak rendezése érdekében megvalósíthatósági tanulmánynak kell készülnie február végéig, a finanszírozást az Új Széchenyi Tervből biztosítják.
A határozatban olvasható, hogy a kormány "elsőként a Várbazár rekonstrukciója, épületegyüttesének és környezetének helyreállítása érdekében" felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bevonásával biztosítsa a szükséges pénzügyi forrásokat az év végéig.
A Várbazár rekonstrukciója kiemelt projekt lesz, így módosítani kell a 2011-2013-as időszakra vonatkozó Közép-Magyarországi Régió Operatív Programjának akciótervét.
A kormányhatározat szerint a beruházással összefüggő hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemeltek lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


