Talál valamit az elszámoltatási kormánybiztos?
Most a nagykövetségeknek esik neki Budai
A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.
2011.11.14 10:13MTIBudai Gyula hétfőn azt mondta, hogy a brüsszeli és a bécsi külképviselethez kötődő ingatlanügyekben feltárt visszaélések miatt rendelt el vizsgálatot más nagykövetségek esetében is.
Százmilliós sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt nyomozást indított a rendőrség a brüsszeli külképviselet részére bérelt, de 2009-ben hónapokig igénybe nem vett épület ügyében, valamint azért, mert a bécsi nagykövetséghez tartozó lakások felújításánál a gyanú szerint túlszámlázás történt.
Az elszámoltatási kormánybiztos hétfőn közölte: a hat újabb nagykövetség esetében vizsgálni fogja egyebek mellett a külkereskedelmi képviseletek épületeinek bérleti szerződését; a nagykövetségeken foglalkoztatott helyi munkatársak munkaszerződését, bérezését; valamint a dologi kiadásokat, így például gépjárművekkel, utazásokkal kapcsolatos kifizetéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


