A Fővárosi Főügyészség elutasította
Hiába tett feljelentést Budai a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban
A Fővárosi Főügyészség elutasította Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban tett feljelentését.
2011.11.09 19:59MTIA Magyar Televízió szerda esti Híradójában emlékeztettek: Budai Gyula azért fordult az ügyészséghez, mert a repülőtér új tulajdonosa az utasszám csökkenésére hivatkozva nem végezte el az ígért beruházásokat, és ez a kormánybiztos szerint felveti a privatizációs szerződést jóváhagyó pénzügyminisztériumi vezetők felelősségét.
Az ügyészség viszont azt állapította meg: a fejlesztések elhalasztásából nem következik, hogy a repülőtér eladásakor bűncselekmény történt, és arra sincs információ, hogy az utasszámcsökkenéssel kapcsolatos adatokat manipulálták volna Az ügyészség ezért bűncselekmény hiányában elutasította a kormánybiztos feljelentését - hangzott el a híradóban.
Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte.
Kifejtette: a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.
Az elszámoltatási kormánybiztos október 19-én tájékoztatott, hogy feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen.
A főügyészség egyben arról is tájékoztatta a kormánybiztost, hogy a feljelentésének egy részével kapcsolatban már február óta nyomoz a BRFK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


