Domokos Lászlóval tárgyal
Az MNB-szerződések körül szaglászik Budai?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kötött tanácsadói és reklámügynöki szerződések vizsgálatáról is tárgyal egymással kedden Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
2011.10.24 11:43MTI Budai Gyula hétfőn azt közölte: a kedd délelőtti megbeszélés célja, hogy áttekintsék a kormánybiztosi hivatal részéről a számvevőszéknek vizsgálatra átadott ügyeket, különös tekintettel "az MNB által megkötött és visszásnak vélt" tanácsadói és reklámügynöki szerződésekre.
Az elszámoltatási kormánybiztos múlt héten fordult az ÁSZ elnökéhez azt kérve, hogy a számvevőszék folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan. Tette ezt azután, hogy az ügyben korábban megkereste Simor Andrást is, ám a jegybankelnök erre reagálva közölte, a kormánybiztos e minőségében nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-től, és nem jogosult a jegybank gazdálkodásával összefüggésben keletkezetett, egy- vagy többoldalú jognyilatkozatokkal kapcsolatban fellelhető dokumentumokat jogi, gazdasági, szakmai szempontú átvilágításnak alávetni.
Simor András emlékeztetett, a nemzeti bank folyamatos tulajdonosi ellenőrzését a felügyelőbizottság, gazdálkodásának ellenőrzését pedig az ÁSZ látja el, kormányzati vagy kormánybiztosi ellenőrzésről pedig egyetlen jogszabály sem rendelkezik.
A kormánybiztos a szerződésekkel kapcsolatos aggályait továbbította az ÁSZ elnökének. A Budai Gyula által kifogásolt szerződések között szerepel például a Braun&Partners Social Branding Kft.-vel kötött, továbbá az MNB logóváltásával kapcsolatos, valamint egy reklámügynökségi tevékenységre létrejött kontraktus is.
A B&P Social Branding Kft. tulajdonosai már korábban közölték, azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak az elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai szerintük súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


