Hol vannak már a lovas postakocsik?
Elektromos kézbesítő kisautókat tesztel a Magyar Posta
Új típusú, környezetbarát, elektromos meghajtású kisautók tesztelését kezdte meg a Magyar Posta, az első három olasz gyártmányú jármű Szentendrén kezdi meg a kézbesítést.
2009.01.19 08:30MTIHorváth Sándor, a társaság logisztikai vezetője elmondta, hogy a Magyar Posta 3700 járműve évente hozzávetően 80 millió kilométert tesz meg a kézbesítői feladatok ellátása során. A 900 motorkerékpáros munkájának megkönnyítését szolgálja a korszerű járművek beszerzése.
Ezeket az egyszemélyes kisautókat az olasz posta által kezdeményezett GreenPost akció keretében fejlesztették ki, és az olaszokon kívül a belga, a bolgár és a magyar szakemberek is részt vesznek a próbákban. A tapasztalatokat nyár végén teszik majd közzé, és ha jók az eredmények, indulhat a sorozatgyártás.
Az óránként 45 kilométeres sebességgel is futtatható kis járművet azért tesztelik éppen Szentendrén, mert itt a történelmi belvárosban a korlátozó közlekedési szabályok miatt motorral nehezebb a postások dolga. Számítások szerint egy ilyen járműnek hasonló az ára a motorbicikliéhez, de környezetkímélők, és az olcsóbb üzemanyag révén évi 1000 euró körüli összeget takaríthat meg járművenként a posta.
Horváth Sándor arra is kitért, hogy a posta megkezdte gázüzemelésű autók fejlesztését. Egyébként elektromos járműveket is közlekedtetnek a budapesti Várban, Székesfehérváron és Pécsett. Ugyanakkor a posta új tendert írt ki a postai biciklipark lecserélésére.
Kapcsolódó írások:
- A Magyar Posta is készül az adózók rohamára
- A Magyar Posta sárga csekkek befizetésére alkalmas ATM-eket telepít
- Jövőre már 2600 elektromos autót gyárthat a Brixxon
- Elektromos járművek, töltőhálózat és ösztönző szabályozások Portugáliában
- Elektromos autókat tervez a londoni olimpiára a Renault
- Bontino: Az első magyar elektromos autó
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


