Portugál nulla emissziós program

Elektromos járművek, töltőhálózat és ösztönző szabályozások Portugáliában

A portugál kormány és a Renault-Nissan Alliance bejelentette, hogy széleskörű együttműködésbe kezdenek a nulla-emissziós mobilitás 2010-től kezdődő megvalósítására Portugáliában.

2008.12.12 08:40ma.hu

A terv keretében az Egyesülés által szállított járműveket veszik alkalmazásba, és Portugáliában az elkövetkező három évben kiterjedt elektromos feltöltő hálózat épül ki. Júliusban, Európában elsőként Portugália kezdte meg a közvetlen együttműködés kiépítését a Renault-Nissan Alliance-szal a nulla-emissziós mobilitás megvalósítása érdekében.

A cél a globális felmelegedés és a kőolajtól való függőség ellensúlyozása és a fenntartható mobilitás előmozdítása volt. Négy hónapig tartó szakmai vitát és elemzést követően Portugália lett az első olyan európai ország, amely megállapodást írt alá az Alliance-szal a nulla-emissziós mobilitási program megvalósításáról.

“Hamar világossá vált számunkra, hogy a nulla-emissziós program messze túlmutat magán a gépkocsin” – nyilatkozta Carlos Tavares, a Nissan Motor Co., Ltd. ügyvezető alelnöke. “A siker érdekében széleskörű együttműködésre van szükség a kormánnyal és egyéb partnerekkel.”

A terv 1.300 akkumulátor-feltöltő állomás létrehozását irányozta elő, melyeknek 2011 végéig kell működésbe állniuk, de közülük 320-at már 2010-ben átadnak. Ezzel együtt Portugália a villanyautó-vásárlók számára kedvezményeket tartalmazó ösztönző szabályozásokat léptet életbe, köztük jövedelemadó-jóváírást az egyének, és társaságiadó-jóváírást a villanyautó-flottavásárlók számára. A 2010 végével kezdődő adózási előnyök legalább öt évig fennmaradnak.

A portugál kormány elrendeli, hogy 2011-től a közbeszerzés keretében megvásárolt járművek 20 %-ának nulla károsanyag-kibocsátásúnak kell lennie. További lehetséges intézkedéseket is tanulmányoznak, mint a csökkentett parkolási díjak, a bizonyos területekre történő behajtás privilégiuma, pénzügyi támogatás. 2010-ben kezdődnek a köztudatot befolyásoló és oktató kampányok, melyek részét képezi az elektromos hajtású gépkocsik bemutatása is.

Ezeket az előkészületeket a Lisszabonban megrendezett Portugal Tecnológico 2008 kiállításon jelentették be, amely az ország legfontosabb - a Gazdasági és Innovációs Minisztérium által támogatott - ipari és technológia kiállítása. A hatnapos rendezvényen kiállították a Nissan Denki Cube modellt is (a Denki az elektromos kifejezés japán megfelelője). Ebbe a koncepció-autóba ugyanolyan lítium-ion akkumulátort építettek be, mint amilyen az új Nissan villanyautók erőforrása lesz majd.

“Portugália világviszonylatban is vezető szerepet tölt be a megújuló energia terén. A következő lépés az, hogy az ország a nulla-emissziós mobilitás megteremtésében is úttörő szerepet vállaljon. Az elektromos járművek jelentős előrelépést jelentenek társadalmunk számára, mert csökkentik az olajimport-szükségletet, növelik az energiaellátás biztonságát, csökkentik a CO2-kibocsátást, és megbízható, biztonságos alternatívát adnak a fenntartható mobilitás megteremtéséhez” – mondta José Sócrates, Portugália miniszterelnöke.

“Támogatjuk Önöket ebben a törekvésükben” - fűzte hozzá Tavares. “Erősítik Portugália pozícióját abban, hogy Európában és a világban környezetvédelmi modellként tartsák számon.”

A Renault-Nissan Alliance, amelynek célja, hogy világszerte vezető szerepet töltsön be a nulla-emissziós mobilitás tekintetében, 2011. elején kezdi meg elektromos hajtású járművek szállítását Portugáliába, ami által Portugália lesz azon első országok egyike, amelyeket az Alliance elektromos járművekkel lát el. A Nissan és a Renault 2012-ben kezdik meg világszerte az elektromos járművek nagy darabszámú értékesítését.

Az Alliance hasonló, a nulla-emissziót elősegítő megállapodásokról számolt be, melyeket a japán Kanagawa közigazgatási terület kormányzóságával és Yokohama várossal, Tennessee állammal, Monacóval és a hatalmas francia közszolgáltató vállalattal, az EDF-fel kötöttek meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.