A kocsit 2010-2011-ben dobják piacra
Jön az elektromos Mercedes
Hamarosan teljesen elektromos Mercedes autóval járhatunk. A kocsit 2010-2011-ben dobjuk a piacra - nyilatkozott Dieter Zetsche a Mannheimer Morgen című lapnak.
2008.09.15 18:13MTIA német Daimler elnöke azt is elmondta, hogy az autógyártók közül először cége vezeti be az újgenerációs lítium-ion akkumulátorokat. Az első modell egy S-osztályú Mercedes lesz, amely jövőre jelenik meg. A hagyományos nikkelalapúnál nagyobb teljesítményű és hosszabb élettartamú akkumulátorral "rendkívül hatékony hibridautót tudunk építeni, amelynek széndioxid-kibocsátása egy kisautóéhoz fogható" - mondta Zetsche.
A Daimler 2010-re hozza ki a Smart kisautó elektromos változatát. Az egyik nagy rivális, a Volkswagen is több villanyautó-modellt tervez piacra dobni a következő években, a cég szerint azonban a technológia gyors terjedésére nem lehet számítani. "20-25 év is eltelik még, mire kétszámjegyű piaci részesedést szereznek az elektromos autók" - áll Jürgen Leohold, a Volkswagen fejlesztési igazgatójának egy július végi nyilatkozatában.
A szakértő szerint még sok problémával kell megküzdeni az akkumulátorok hatótávolságával, a költségekkel és a gyártási kapacitással kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
- Egy elegáns és sportos kombi: Mercedes C-osztály T-modell
- Abu Dzabi nagyobb szeletet akar a Mercedes kocsik gyártójából
- A Mercedes beruházásra a legbüszkébb a kormány
- Izgalmas forma, nagyszerű újítások: ez a Mercedesz B-osztály
- A Mercedes-Benz egy új gyár építését tervezi Kecskeméten, Magyarországon.
- A Mercedes is a mi autónk lesz?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


