Alternatív energiák az olimpiára
Elektromos autókat tervez a londoni olimpiára a Renault
A 2012-es londoni olimpiai játékokra három új elektromos autó bevezetését tervezi a Renault, már keresik a töltőállomások helyeit is.
2008.11.14 08:40Kapás Róbert, ma.huA még fejlesztés alatt álló kisméretű járművek a gyártó reményei szerint elkészülnek a játékokra, így is megkönnyítve a közlekedést az eseménynek köszönhetően komoly mértékben megnövekvő forgalomban.
Már keresik a töltőállomások leendő helyét Londonban és környékén, melyeken 5 perc alatt kicserélik a lemerült akkumulátorokat feltöltöttekre. A tervek szerint nappal drágább, éjjel olcsóbb lenne ez a művelet. Két töltőállomás között pedig legfeljebb 150 km lehetne, mivel ez a minimum, amit egyhuzamban ki kell bírniuk ezen autóknak.


A fejlesztési tervek között egy tölthető kompakt Mégane szerepel, melyet az izraeli piacra szánnak, egy elődjénél kisebb elektromos Kangoo az európai piacokra, illetve egy még meg nem nevezett kisautó a városi forgalomba.

Patrick Pelata, a termékfejlesztő csoport vezetője szerint a tervezett autók méretben nagyjából a Twingo városi autóénak felelnek majd meg, és két tölthető akkumulátorral lesznek felszerelve. Az egyik gyorsan tölthető, kisebb méretű lesz hétköznapi használatra, a másik pedig egy nagyobb a hétvégi kiruccanásokra.
Az 1992-ben megalkotott Zoom koncepció autó óta ezek az első elektromos modellek, amelyeket a francia gyártó fejleszt, de egész biztosan nem az utolsók a sorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


