A betegségét túlélte volna a férfi...

Megölte a férjét, miután ő abbahagyta a haldoklást

Azt hitte a férj, hogy hamarosan meghal, ezért bevallotta feleségének, hogy korábban megcsalta őt. Aztán mégis magához tért, az asszony pedig nem tudott neki megbocsátani.

2011.05.24 17:29ma.hu

Megkezdődött annak a nőnek a bírósági tárgyalása, aki tavaly szeptemberben megölte férjét egy korábbi félrelépés miatt. A megcsalásról akkor szerzett az asszony tudomást, amikor gyógyíthatatlan beteg férje a kórházi ágyán azt hitte, meg fog halni, ezért bevallotta egy korábbi kalandját egyik legjobb barátjával, a 43 éves Pennyvel.

A 75 éves Tony Wakeford állapota azonban nem sokkal később javulni kezdett, ezért hazaengedték a kórházból. Persze a javulás csak viszonylagos volt, hisz a súlyos Parkinson-kórral küzdő férfi valójában továbbra sem tudott rendesen mozogni és beszédét is meglehetősen nehezen lehetett érteni.

Felesége, Patricia azonban sosem tudta megbocsátani a félrelépését, és 2006 óta egyre csak forrt benne a bosszúvágy, mígnem tavaly ősszel megölte férjét.

A rendőröknek először azt állította, hogy férje támadott rá, és ő csak önvédelemből szúrt, ám a mai tanúvallomások és orvosi jelentések szerint a férfit erre teljesen alkalmatlanná tette az állapota.

Fotó: Google


Az asszony részletesen ecsetelte a tárgyalás során, hogy férje hogyan szorította őt sarokba és lökdöste a konyhában, mielőtt dulakodni kezdtek volna. "Amikor visszanyertem az egyensúlyom, felkaptam egy kést a konyhapultról, rászegeztem, és mondtam: Ne tedd ezt velem!" - mesélte a nő.

Ám vallomása szerint férje ekkor meglökte, ő pedig többször megvágta a férfi kezét, mígnem annak szorítása enyhülni kezdett, ekkor szíven szúrta Wakefordot. A gyilkosság utáni helyszínelés azonban ellentmond néhány állításnak, ezeket a tárgyalás későbbi szakaszában fogják bemutatni - adta hírül a Daily Mail című brit lap.

A vizsgálat során elhangzott tanúvallomások alapján úgy tűnik, a nő annyira nem tudta túltenni magát férje hűtlenségén, hogy gyakran agresszívvé vált vele szemben és az ital is előkerült ilyenkor.

A képet tovább árnyalja, hogy közös lányuk szerint betegsége előrehaladtával apjának kényszerképzetei alakultak ki, többek közt meg volt róla győződve, hogy a kormány lehallgatókészülékeket helyezett el a lakásban, feleségét pedig gyakran vádolta azzal, hogy egy férfit bújtat a ruhásszekrényben.

Az ügy tárgyalását három hetesre tervezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.