A közönség is beleszólt az eredménybe

Képek: Csak négyen jutottak tovább a Csillag Születikben

A zsűri pontszámaiból és a közönségszavazatok sorrendjéből állt össze az a végső rangsor, amely alapján mindössze négyen jutottak tovább a CSISZ döntőjébe a 12-ből.

12-ből csak négy mehetett tovább a CSISZ-ben képgaléria

2011.04.24 10:46ma.hu / RTL Klub

Nehéz dolga volt a Csillag Születik harmadik szériájának első élő adásában a zsűri dolga: a színpadra 12 produkció lépett, de csak négyen juthattak tovább a döntőkbe. A kiélezett és szoros versenyben a helyezéseket gyakran csak 1-2 pont döntötte el, és senki nem érezhette magát biztonságban, még az utolsó produkciók alatt is jelentősen változhatott a sorrend.

A zsűritagok a műsor kezdetén még igencsak szűken mérték a pontokat, ám ahogy Szirtes Tamás fogalmazott, a versenyzők produkciói láttán egyre inkább felengedtek, és ez a pontszámokon is meglátszott.

Az adást Buzás Viktor testépítő-operaénekes kezdte, majd a That's All B-boys Flava breakbemutatója és Habodász István prózamondása következett.

A Czemende zenekar újfent pikáns dalokkal szórakoztatta a közönséget, de a zsűrit nem nyűgözték le, az est legalacsonyabb pontszámával távoztak, és Párkányi Kolos bűvésztrükkjei is kisebb sikert hoztak, mint a válogató "pengés" mutatványa.

A 12 versenyző (Fotó: RTL Klub, további képek a galériában)


Szabó Ádám ezúttal is brillírozott a harmonikáján, Csemer Boglárka az LGT Neked írom a dalt című klasszikusát értelmezte újra, aztán Dévényi Bálint és Paróczi Lénárd művészi teremkerékpáros bemutatójában gyönyörködhettünk. A harmadik blokk utolsó fellépője László Attila volt, aki ismét egy Máté Péter-dallal bizonyított.

Az utolsó három fellépőt Mr. Joe vezette fel, aki "névrokonától", Joe Cockertől adott elő egy ismert rockszámot, őt megint egy csoportos produkció, az Everdance táncszínház követte különleges performanszával. Utóbbit Fáy Miklós úgy aposztrofálta: "mintha kólából és puncstortából szeretnének gulyáslevest csinálni", ami nem mindig szerencsés ötvözet, a csapat pedig megígérte, hogy legközelebb igazi gulyást csinálnak, legfeljebb egy kis bab is kerül bele, hogy még finomabb legyen.

A sort Farkas Gyuri, alias MC Gyufa zárta, aki rappelve "mesélt" beszédhibájáról, annyira meggyőzően, hogy a zsűri ranglistáján 30 ponttal bekerült az első négy közé.

A zsűri dobogósai László Attila (34 pont), valamint Mr. Joe és Szabó Ádám (32-32 pont) voltak. Izgalmas percek következtek, hisz mindezek ellenére senki nem lehetett biztos a dolgában, a nézők szavazatai is kiadtak egy rangsort, a kettő összefésüléséből alakult ki a végleges továbbjutók listája.

Eszerint két hét múlva a döntőben biztosan találkozhatunk Mr. Joe-val, László Attilával, Szabó Ádámmal, valamint az Everdance Táncszínházzal. Egy hét múlva újabb 12 előadó és csapat versenyezhet a döntőbe jutásért, de izgalmas lesz a harc, hisz a legjobb 8-ba már csak négy hely kiadó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.