Tönkre akarták tenni a gazdáját
Szálka volt a mancslendítő kutya a náci vezetés szemében
Annyira felidegesítette a náci vezetést egy finn kutya, amelyet gazdája a hírhedt német karlendítés utánzására idomított, hogy a férfit kihallgatták, és a cégét is megpróbálták tönkretenni - derül ki nemrég napvilágba került archív dokumentumokból.
2011.01.07 15:41MTIA második világháború közepén a berlini külügyminisztérium arra utasította a nácibarát skandináv államban szolgáló diplomatáit, hogy gyűjtsenek információkat a kutyáról, s még olyan tervekkel is előálltak, hogy tönkreteszik a kutya gazdájának gyógyszer-nagykereskedelmi vállalkozását.
A világháború történelmének e furcsa lábjegyzete eddig ismeretlen volt a történészek előtt. A történet abból a mintegy harminc dokumentumból - nagyrészt diplomáciai levelekből - bontakozik ki, amelyekre egy kutató a német külügyminisztérium politikai archívumában bukkant nemrég.
A történész a dokumentumokat átadta Klaus Hillenbrandnak, a náci korszak jeles szakértőjének, aki átvizsgálta a levelezést, s az abból kihámozható történetről a Die Tageszeitung című napilap szombati kiadásában számol majd be.
Hillenbrand az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában "teljesen bizarrnak" nevezte az epizódot. "Alig néhány hónappal a Szovjetunió elleni támadás megindítása előtt a náciknak nem volt jobb dolguk, mint hogy rögeszmésen ezzel a kutyával foglalkozzanak" - mutatott rá.
A Jackie nevű kutya gazdája Tor Borg tamperei üzletember volt, akinek felesége, a német állampolgárságú Josefine ismert volt náciellenes érzelmeiről. A kutyát Josefine nevezte el Hitlernek, mivel az a furcsa mozdulat, ahogyan az állat mancsait a levegőbe emelte, emlékeztette a náci karlendítésre.
Borgot Helsinkiben kihallgatták, de tagadta a vádakat. A németek ennek ellenére megpróbálták ellehetetleníteni: a gazdasági minisztérium például jelentette, hogy a finn férfi kereskedelmi cégét gyógyszerekkel ellátó IG Farben német vegyi konglomerátum hajlandó felmondani szerződését a vállalkozással, amely így valószínűleg csődbe menne.
A német külügy eközben azon fáradozott, hogy bíróság elé vigye az ügyet, ám végül egyetlen szemtanú sem volt hajlandó tárgyalóteremben is megismételni a vallomását, így a nácik végül letettek erről.
Hillenbrand szerint nincs bizonyíték arra, hogy Hitler valaha is értesült volna az esetről, jóllehet azzal a Führerhez közeli kancellária is foglalkozott.
Tor Borg 1959-ben, hatvanéves korában halt meg. Cégéből nőtte ki magát a Tamro-csoport, amely ma Észak-Európa vezető gyógyszer-nagykereskedelmi vállalata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06