Hetekre nyomorékká tette Grace-t a fülbelövés
Fülbevalót akart, lebénult a tinilány!
Hónapokig felkelni sem tudott Grace, a tizenöt éves kamaszlány, aki egy fülbelövést követően kapott olyan vírusfertőzést, hogy kis híján örökre lebénult!
2010.11.09 10:29ma.hu - Fotó: Daily MailTúl sokba került a 15 éves Grace-nek a fülbevaló - A tinilány tavaly novemberben egy fülbelövés miatt ritka vírusfertőzést kapott, mely megtámadta az idegrendszerét.
Először csupán a lábujjaiban érzett bizsergést, de pár nap elteltével egyre nehezebben tudott járni. Aztán kiesett a kezéből a ceruza, nem tudta megfogni...
Grace-t ekkor vitte kórházba az édesanyja, ahol a lányon teszteket végeztek el, de másnapra már sem lábait, sem karjait nem bírta megmozdítani!
Átkerült egy másik kórházba, ahol kiderült: Guillan Barre szindróma következtében történt bénulás.
Grace két napra kómába esett, összeomlott a tüdeje. Úgy tűnt, sorsa az égiek kezében van...
Csodával határos módon mégis felépült! Két héttel később megmozdultak az ujjai, és nyelvét is tudta használni. Átvitték az intenzív osztályra, ahol szépen, fokozatosan visszatért végtagjaiba az élet.
Tavaly decemberben újra lábra állhatott. A színészi ambíciókat dédelgető Grace tavasszal legnagyobb megkönnyebbülésére újra felléphetett a világot jelentő deszkákra is.
Édesanyja rendkívül hálás és büszke a lányára, amiért úgy kapta vissza, amilyen a fertőzés előtt volt.
Kevés eséllyel perel a lebénult kaszkadőr családja
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06