Részegen esett a dobok közé a magyar énekes!
A Magna Cum Laude frontembere szégyelli, hogy ittasan koncertezett!
Mező Misi egy hónappal ezelőtt az egyik szám közepén ittasan esett be a dobok közé...
2010.06.23 09:00tabu.tvMára már Mező Misi is úgy gondolja, hogy sem hozzá, sem a zenekarhoz nem volt méltó az a viselkedés, amit egy hónappal ezelőtt prezentált az egyik koncerten, ám az alkoholt ezután sem veti meg. "Tudni kell, hogy hol a határ egy piálásnál, azt pedig minden ember saját maga tudja, hogy mennyit bír a szervezete. Olyan hála istennek nem volt, hogy nem emlékeztem valamire, de olyan volt, hogy olyan dolgot csináltam, amire emlékeztem, és másnap megbántam..." - mondta el a tabutv.hu riporterének Mező Mihály, a 1999-ben alakult magyar funk-rock együttes énekese.
"Egy hónappal ezelőtt fáradt gőz kiengedése gyanánt többet ittam a kelleténél a koncert előtt. Van egy nótánk, amikben elég rendesen rázom a fejem, ez egy kemény rock nóta, ami közben eléggé megszédültem és beestem a dobok közé gitárral a kezemben... Szerencsére semmi fizikai sérülés nem keletkezett rajtam, csupán itt belül. Szégyelltem ezt az egész dolgot, mert sem hozzám, és sem a zenekarhoz nem volt méltó az a viselkedés. Azóta egyáltalán nem iszom alkoholt koncert előtt, utána azért persze igen!" - meséli a Tabu Tv internetes videójában a Magna Cum Laude frontembere, aki télen bort, nyáron pedig jéghideg sört szokott inni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06