Hiányzik, hogy nem az ő neve van a falakon

Mónika Fábrynál tört ki: Nekem férfi kell, majd beintett

Korábban mindig hangoztatta, egyelőre nem fér az életébe egy férfi, ám most mindenkit meglepett Erdélyi Mónika Fábry műsorának felvételén - A csinos képernyős közölte: örülne, ha újra férfi lenne az oldalán, de a showman célozgatásait nem vette jó néven.

2010.06.02 08:40ma.hu

Több, mint egy éve él egyedülállóként Erdélyi Mónika, és neveli két lányát - korábban mindig azt mondta: egyelőre jó így minden, nem vágyik újabb kapcsolatra. Az Esti Showder felvételén Fábry Sándornak azonban bevallotta: a minap egy férfi kollégája megölelte, és ez annyira jól esett neki. Vágyik valakire, akinek a vállára hajthatja a fejét. Hozzátette: tudja, a nagy szerelem nem holnap fog eljönni.

Volt kedvese, Mukli Gyula is szóba jött, akiről Mónika semmi rosszat nem mondott. Jóban maradtak, sokat segít apaként és Gyula édesanyjára is lehet számítani a gyermeknevelésben - árulta el. Annak idején volt párja Joshi Bharat műsorában arról beszélt, hogy kapcsolatukban mindig Mónika hordta a nadrágot - erre a témára Fábry is kitért, és megemlítette a sztárnak: mi lenne, ha egy férfi kedvéért mondana le a tévézésről, és beállna háztartásbelinek. Erre Mónika egyértelműen reagált: egyszerűen beintett! Nemcsak egy új társ hiányát, hanem a saját stúdiójét is érzi egyébként a sztár, aminek hangot is adott, hozzátéve: irigyli Sándort. Ő szerette uralni a stúdiót és jó volt, hogy az ő neve állt a falakon - adta hírül a Napi Ász.

Erdélyi Mónika nyolc éven át tartó kibeszélőshow-jának pár héttel ezelőtt vetett véget az RTL Klub - Az utóbbi időben a műsor miatt a médiahatóság többször is büntetéssel sújtotta a csatornát. Április elején derült ki, hogy a Mónika show-t leveszik a képernyőről.

Ma Mónika a Reggeli című műsorban látható, ez a munka sokak szerint éppen neki való, és ő is élvezi feladatát, de a jelek szerint jobban tetszett volna neki egy saját műsor. Mint a show-ja megszűnése után elmondta: örülne annak, ha a csatornája a közeljövőben egy hasonló, beszélgetős műsor vezetését bízná rá.

A műsorvezető azonban nem bánkódik túlzottan, hiszen RTL Klubos munkája mellett saját üzletei is vannak, ezek átalakítását most tervezi.

Látványos átalakuláson ment maga is keresztül: nyolc kilótól szabadult meg az utóbbi időben, és mint mondta, ezerrel pörög, jól érzi magát a bőrében. Még öt-hat kilót szeretne ledobni.

Mióta Mónika kapcsolata Mukli Gyulával véget ért tavaly februárban, két lányát, Vikit és Olíviát - utóbbi a közös gyermek - egyedül neveli, ha otthon van, minden idejét a lányokkal tölti.

De kifejtette azt is, jó lenne, ha a nyár meghozná számára a szerelmet, mert most már nyitottnak érzi magát egy új kapcsolatra.

Mónika úgy érzi: nem ő hibázott!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.