Sophie

Szőrös tatu született a miskolci állatkertben

A sörtés armadillónak is nevezett állatok nem számítanak ugyan ritkaságnak az állatkertekben, ám Magyarországon eddig csak a miskolci állatkertben született utóduk.

2015.06.17 03:30MTI

Egyedülálló szaporulattal gyarapodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark állatállománya, ugyanis a nagy szőrös tatuk kifutójában világra jött egy hím kölyök - közölte Veress Tamás, az intézmény gyűjteményi vezetője hétfőn az MTI-vel.

Mint mondta, a sörtés armadillónak is nevezett állatok nem számítanak ugyan ritkaságnak az állatkertekben, ám Magyarországon eddig csak a miskolci állatkertben született utóduk.

Emlékeztetett arra, hogy az első nagy szőrös tatu, a Dömper névre keresztelt hím még 2010-ben érkezett Csehországból Miskolcra, és a következő évben kapott párt Németországból, a Sophie nevet viselő nőstényt. A pár a kezdeti ismerkedést követően jól összeszokott, ennek köszönhetően első utóduk már a következő évben, 2012-ben megszületett. "Ez volt az országban az első nagy szőrös tatu szaporulat" - mondta Veress Tamás.

Hozzátette, ezt követően minden évben utódoknak örülhettek az állatkert látogatói és munkatársai. Az idei esztendőben április végén született meg a legifjabb tatucsemete. Az alig 100 grammos újszülött nagyon gyorsan fejlődött odújában. Ma már több mint egy kilogrammos, és egyre több időt tölt a kifutóban anyja társaságában, így már az állatkert látogatói is megtekinthetik - közölte a gyűjteményi vezető.

Beszámolt arról, hogy a nagy szőrös tatuk (Chaetophractus villosus) egy ősi állatcsoport, az úgynevezett vendégízületesek képviselői, ahová a tatukon kívül a lajhárokat és a hangyászokat sorolják. Ezeknek a látszólag nagyon különböző állatoknak közös jellemzője az utolsó háti- és ágyékcsigolyájukon lévő járulékos ízületi nyúlványok, erről kapták a vendégízületes elnevezést is. A tatuk rendszeresen ikreknek adnak életet, vannak köztük olyan fajok is, amelyeknél egyszerre négy kölyök születik, amelyek mind egypetéjű iker. A nagy szőröstatu esetében is többnyire két kölyök jön a világra (ennél a fajnál azonban az ikrek nem egypetéjűek), ahogy az az előző két évben Miskolcon is történt. Most azonban csak utód született - jegyezte meg a gyűjteményi vezető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.