We are the World

Kínai milliárdos hívott meg ebédre több száz New York-i hajléktalant

Több száz New York-i hajléktalant látott vendégül egy kínai milliárdos a Central Park egyik éttermében.

2014.06.26 01:30MTI
Forrás: Wikipedia

A Boathouse nevű vendéglőbe manhattani hajléktalanszállók 250 lakóját hívta meg ebédre Csen Huang-piao (Chen Guangbiao), akinek vállalkozása szelektív gyűjtéssel és az ilyen hulladékok újrafeldolgozásával foglalkozik. Az ebéden szezámmagos tonhalat, marhaszeletet és tejszínes bogyósgyümölcsöket szolgáltak fel. Az üzletember még szórakoztatta is vendégeit, elénekelte nekik a We are the World című dalt. Sőt minden vendégnek 300 dollárt ígért.

Csen jótékonykodásával el akarja oszlatni azt a kínai gazdagokról kialakult véleményt, amely szerint nem érdekli őket más, csak a luxuscikkek vásárlása.

Csen amerikai ambíciói azonban még jótékonysági akcióját is túlszárnyalják. A 46 éves üzletember idén meg akarta vásárolni a The New York Times című napilapot. Ifjabb Arthur Sulzberger, a napilap elnöke azonban közölte, hogy az újság nem eladó.

Csen szerdai ebédjének hírét fizetett hirdetésben tette közzé a The New York Times és a Wall Street Journal című amerikai napilapokban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.