Hat hónappal elhalasztottak egy kivégzést

Sorstársának megrepedt vénája miatt élhet fél évvel tovább a halálraítélt

Egy oklahomai bíróság hat hónappal elhalasztotta egy kivégzését, hogy addig be tudják fejezni a vizsgálatot az április végi botrányos kivégzés ügyében.

2014.05.09 10:26MTI
Forrás: Freedigital

A bíróság helyi idő szerint csütörtökön november 13-ára halasztotta Charles Warner elítélt kivégzését. Scott Pruitt államügyész és Mary Fallin oklahomai kormányzó pedig bejelentette, hogy semmilyen kivégzés nem lesz a szövetségi államban, amíg nem ér véget a múlt heti botrányos esettel kapcsolatos vizsgálat, amely akár nyolc hetet is igénybe vehet.

Warnert ugyanazon az éjszakán kellett volna kivégezni a múlt héten, mint Claytol Lockettet, és ez lett volna csaknem nyolcvan év óta az első, kettős kivégzés az államban. A vitatott összetételű méregkeverék beadása után azonban szétrepedt Lockett vénája, a kivégzést leállították, de a férfi nem sokkal később szívrohamban meghalt. Az újfajta méregösszetevő nem úgy hatott az elítéltre, mint ahogy eltervezték.

A halálos méreganyagokat előállító cégek nem szállítanak az Egyesült Államoknak, tudván, hogy kivégzésre használják őket. Emiatt a kivégzést végrehajtó amerikai államok olyan, nem halálos összetevőket vásárolnak, amelyek együtt beadva válnak halálossá.

Lockett 1999-ben két társával együtt betörést követett el, amelyben a 19 éves Stephanie Neiman megzavarta. A büntetett előéletű Lockett meglőtte a lányt, majd végignézte, ahogy a tettestársai élve eltemetik.

Warnert amiatt ítélték el, hogy 1997-ben megerőszakolta és megölte szobatársa 11 hónapos lányát. A férfi ártatlannak vallotta magát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.