Kína a másik célország

Hattonnányi csempészett elefántcsontot zúztak össze Coloradóban

Az orvvadászok évi 30 ezer elefántot mészárolnak le, és a Természetvédelmi Világalap (WWF) becslése szerint az illegális elefántcsont-kereskedelem forgalma 7,8 és 10 milliárd dollár között van.

2013.11.15 07:19MTI
Fotó: MTI

Az Egyesült Államokba Afrikából becsempészett, hattonnányi elefántcsontot zúztak össze csütörtökön Denverben, hogy így üzenjék meg az orvvadászoknak: az ország nem akar a felvevőpiacuk lenni.

A hatezer kilogrammnyi elefántcsontból készült műtárgy összezúzását, amelyeket az 1980-as évek óta őriztek szövetségi raktárakban, az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata felügyelte. A csonttörmelék orvvadászat elleni küzdelem emlékműveinek alapanyagául fog szolgálni.

"Az elefántcsonttárgyak megsemmisítésével nagyon határozottan azt üzenjük, hogy ezek a törvénytelenül forgalomba hozott termékek nem tekinthetők vagyontárgyaknak" - jelentette ki korábban az akcióval kapcsolatban a The New York Timesnak Robert G. Dreher, az amerikai igazságügyi minisztérium környezetvédelmi ügyekben és a természeti kincsekért felelős vezetője.

Kína után az Egyesült Államok a második számú célországa az olyan, állati eredetű, illegális termékeknek, mint amilyen az elefántagyar, az orrszarvútülök vagy a tigrisvér. Noha az afrikai elefántagyar nemzetközi kereskedelmét 1989-ben betiltották, Peking utcáin tavaly 1000 dollárt adtak fontjáért, ami mai napi árfolyamon kilogrammonként csaknem 284 ezer forintnak felel meg.

Az orvvadászok évi 30 ezer elefántot mészárolnak le, és a Természetvédelmi Világalap (WWF) becslése szerint az illegális elefántcsont-kereskedelem forgalma 7,8 és 10 milliárd dollár között van.

Az Egyesült Államokat megelőzően a Fülöp-szigeteken, Kenyában és Gabonban is semmisítettek meg már elefántcsontkészleteket. Daniel M. Ashe, a szövetségi Hal- és Vadvédelmi Szolgálat igazgatója szerint az értékes csontok legális forgalomba bocsátása tovább növelné a keresletet, és megnehezítené a törvénytelenül becsempészett agyarak és műtárgyak nyomon követését.

John Kerry amerikai külügyminiszter - a nemzetközi terrorizmus és a drogkartellek elleni küzdelem mintájára - egymillió dollárt ajánlott fel azért, ha valaki hozzásegíti a hatóságokat a laoszi székhelyű Xaysavang Hálózat nevű bűnszervezet felgöngyölítéséhez - közölte csütörtökön a The New York Times. A csoport veszélyeztetett állatok trófeáival kereskedik.

Az amerikai külügyminisztérium első ízben ajánlott fel nyomravezetői díjat ilyen célra. A tiltott elefántcsont-kereskedelem megakadályozása nemzetbiztonsági szempontból fontos, mert az a terroristák egyik bevételi forrása, egyebek között a Washington által a héten terrorszervezetnek nyilvánított nigériai Boko Haram és Ansaru esetében is.

Barack Obama elnök júliusban elrendelte egy kormányzati akciócsoportot felállítását az illegális nemzetközi vadkereskedelem elleni küzdelemre, és 10 millió dollárt ajánlott fel az afrikai orvvadászat elleni küzdelemre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.