Négy órán át ült a kocsiban
Rendőrt hívott, mert túl részeg volt, hogy kiszálljon az autóból
Részeg sofőrt fogtak a rendőrök, miután ő maga telefonált az ügyeletre: bejelentése szerint még ahhoz is túlságosan részeg volt és segítségre szorult, hogy kiszálljon az autójából.
2013.10.14 10:13ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Amikor Caroline Frances Omeara már vagy négy órája ücsörgött a háza előtt az autóban, végül nem látott jobb megoldást, mint felhívni a rendőrséget, hogy bejelentse: túlságosan részeg, és még az autóból sem tud segítség nélkül kiszállni. Először persze csak annyit mondott, hogy az autója fogságába esett, mire a diszpécser megkérdezte, valamilyen fizikai oka van, esetleg egészségügyi probléma miatt nem tud kiszállni, ekkor közölte az 55 éves nő, hogy "Nem, csak átkozottul részeg vagyok".
Amikor megérkezett a felmentő sereg, állítólag a nő bevallotta nekik, hogy közel fél liter vodkát ivott meg öt óra alatt, amit egy bárban töltött, ezt követően indult el hazafelé. Az alkoholszonda a megengedett határérték négyszeresét mutatta, így a tisztek a háza helyett inkább a börtönbe kísérték. Amikor megnézték a nyilvántartásban szereplő adatait, az is kiderült a montanai nőről, hogy már háromszor keveredett összetűzésbe a törvényekkel ugyancsak ittas vezetésért.
A bíróság 3000 dolláros óvadékot szabott ki rá, egyelőre még mindig a rácsok mögött várja az ellene folyó eljárás következő fázisát - adta hírül a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:26 Négy minisztériumi területhez jutottak el a drogpolitikai reformjavaslatok
- 12:15 Rémálom Gyömrőn - szöget tett valaki a gyerekeknek szántt halloweeni édességbe
- 10:00 Favágók állították meg az erdőben Szendőfi Balázst, váratlan fordulatot vett a találkozás
- 8:10 Megújulnak a balatoni vasútállomások, de két helyszín kimarad
- 6:15 Drámai méreteket öltött az Ebola-járvány
- 22:09 Megmentették a kutyáját, mégis nekik esett a gazdi
- 20:51 51 milliárdot fordítanának az elöregedett vízvezetékekre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


