Szennyezett volt az Ecstasy
Kábítószer végzett a drogelvonóban dolgozó nő fiával
A kábítószer vitte el annak a nőnek a fiát, aki egy drogelvonóban próbál segíteni a drogok rabjain: a fiatalember szennyezett gyorsítót vett be, és már nem lehetett megmenteni, mire kórházba került.
2013.09.30 09:01ma.huCsaládja elmondása szerint Nick Bonnie mindig is "bölcsen" élt, és egyáltalán nem volt rá jellemző, hogy drogokhoz nyúljon, ám egy buliban mégis Ecstasyhoz nyúlt és ez a vesztét okozta: a szer valamilyen egyéb anyagot is tartalmazott, ami olyan heves reakciókat váltott ki a 30 éves férfi szervezetéből, hogy már a kórházban sem tudtak segíteni rajta. A sors iróniája, hogy anyja épp egy rehabilitációs központban dolgozik és épp a drogfüggő betegeken igyekszik segíteni.
"Rájött, hogy valami félrecsúszott, ezért azonnal az ügyeletre ment, de ott összeesett és már nem lehetett megmenteni" - idézte az 56 éves Pauline Bonnie-t a Metro című brit lap. A megtört anya azért tárta a nyilvánosság elé fia tragédiáját, hogy minél többen tisztába jöjjenek azokkal a veszélyekkel, amelyeket a kábítószerek - még a partidrogok is - jelentenek. "Ez egy drága fiú életébe került és a miénk is tönkrement" - mondta.
A manchesteri rendőrség vizsgálatot indított a férfi halála ügyében, mert attól félnek, a szennyezett tabletták további tragédiákat okozhatnak - jegyezte meg az angliai sajtó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06