Nem volt szokványos a megérkezés

Képek - Kefir szó szerint bezuhant a szállodába

Nem egészen úgy tervezte a V-Tech énekese az érkezést, ahogyan az összejött, de a lényeg, hogy az ijesztő kaland ellenére épségben sikerült leszállnia a kisrepülővel a nyaralása helyszínén.

Zuhanva érkezett a nyaralásba Kefir képgaléria

2013.08.28 16:11ma.hu

Nehéz idők jártak mostanában Kefirre, a V-Tech énekesére, de a barátaira ezúttal is mindig számíthatott, különösen Gál Zolira, aki úgy döntött, ha kell, extrém kalandokkal fogja felrázni a magába roskadt sztárt. A karrierje ugyan töretlen, ám kevés hiányzott ahhoz, hogy ezt a csontjairól már ne lehessen elmondani: amikor egy kisteleki fellépésre mentek, Zoli kitalálta, hogy egy motoros trike-kal fognak megérkezni a helyszínre. Ez már önmagában is elég extrém, hisz Kefir tériszonnyal küzd, csak a repülés iránti szeretete ezúttal is erősebbnek bizonyult.

Fotó: FényPont Média (A galériához KATT a képre!)

Csakhogy amikor már majdnem az Aqua Hotel fölött voltak, ahová várta őket a közönség, a gép furcsa hangokat kezdett kiadni. "Bevallom, nagyon megijedtem, hiszen süllyedni kezdtünk. Tudtam, hogy nem puhára fogunk esni, amikor Kistelek fölött Zoli jelezte, hogy kifogyott az üzemanyag. Csak annyit kértem, hogy próbáljon meg úgy lavírozni, hogy a paplanernyő ne egy ház tetejére vigyen minket" - mesélte Kefir a vérfagyasztó élményt.
Szerencsére ha zökkenőmentes nem is, de pontos volt a landolás, mert sikerült épp a szálloda melletti téren földet érniük. A nagy ijedtségre aztán úgy döntöttek, maradnak még néhány napot a fellépés után, és ha már ott voltak, nem hagyhatták ki a ház borát és a finom ételeket, de a fürdő is jól jött a nagy melegben. A kikapcsolódás nagyszerűen sikerült: Kefir nemcsak a mindennapi gondokat, de a megrázó landolást is gyorsan elfelejtette, főleg miiután az új úszómedencében rendezett rögtönzött úszóversenyen egy orrhosszal előbb ért célba barátjánál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.