Amerikában is helytállna Kembe Sorel

Képek - Az uborkapakolás sem segített az Animal Cannibalson

Hiába az uborkapakolás és a hamburgert is szinte felégető lelkesedés: az Animal Cannibals tagjai alulmaradtak a Jóban Rosszban színészeivel szemben. Csillagkút lakóinak taktikája lesöpörte a kannibálokat.

Hamburgerben is a Jóban Rosszban színészei a nyerők képgaléria

2013.08.12 16:28ma.hu

Három versenyszám, négy sztár és egy fergeteges hangulatú verseny, vagyis ismét pörgött az élet a Fesztiválköztársaságban, ahová ideiglenesen kitelepült Jack bácsi is. A Jóban Rosszban színészei és az Animal Cannibals tagjai Amerika kedvenc whiskey-jének standjánál három feladatban mérkőztek meg egymással.

A verseny hordóépítéssel kezdődött, majd jött az óriás jenga, végül pedig egy meglepetésekkel teli hamburgersütés vette kezdetét. A kannibálok ezúttal is hozták a formájukat és Jack Daniel birodalmában is a humor köré építették fel taktikájukat. A győzelemért és a vele járó két üveg italért mindent bevetettek.

A felfokozott kedélyeket bőrsimító uborkapakolással igyekeztek enyhíteni, lelkesedésük pedig szinte lángba borította a frissen készülő hamburgereket. Azonban még ez is kevésnek bizonyult.

Bízom benne, hogy aki itt volt, az látta, mekkora a lelkesedésünk, és mindenkit arra bíztatunk, hogy dobjon ránk még egy sms-t”– kezdte viccelődve a verseny értékelését Qka MC, akitől kisvártatva Ricsi Pí vette át a szót. „Lehet, úgy tűnt, hogy nincs taktikánk, ez azonban tévedés: volt egy kidolgozott tervünk, csak sajnos rajtuk kívül ezt senki sem értette. De nem is baj, legalább az összes hamburgert mi ehettük meg.

Fotó: Redlemon (A galériához KATT a képre!)

Csillagkút sztárjai nyerni jöttek. Juhász Adri és Kembe Sorel már a verseny elején kijelentették, hogy ők bizony két üveg whiskey-vel távoznak, és ígéretükhöz az akadályozó tényezők ellenére is tartották magukat. Kádárként is remekül helyt álltak, hamburgerük után pedig bármely amerikai megnyalná a tíz ujját.

Mi már úgy érkeztünk, hogy nyerni fogunk, más lehetőség nem is járt a fejünkben. S annak ellenére, hogy az óriás jengánál a ferde torony miatt alapból hátránnyal indultunk, sikerült megoldanunk a feladatot” – kezdte Juhász Adri, aki a versenyszám során profi koordinátorként irányította kezdő csapattársát.

Számomra a sütögetés volt az igazán testhezálló feladat, ugyanis régebben egy ideig szerepeltem egy főzőműsorban, ahol az egyik séf mindig azzal piszkált, hogy nem tudok szépen díszíteni. Hát tessék, most bebizonyítottam, hogy igenis tudok!” – lelkendezett Sorel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.