Véletlen fénykép buktatta le a tolvajt
50 ezer ember előtt lopta el a biciklit, mégse látta senki
Egy tömeges biciklisverseny előtt nem sokkal lopták el az egyik résztvevő biciklijét, ám néhány nappal később a férfi felfedezte a bringát az esemény hivatalos sajtófotói között - már csak a tolvajt kell megtalálni.
2013.08.12 14:08ma.hu
Augusztus első hétvégéjén rendezték meg London központjában a hagyományos biciklis versenyt, melyen mintegy 50 ezren vettek részt, de egyvalaki nem tudott elrajtolni: szinte percekkel a startpisztoly eldördülése előtt meglovasították a drótszamarát. A 42 éves férfi a nevezés után lakatolta le a gyülekező helyszínén a biciklijét, de amikor visszatért, már csak az átvágott láncot találta, a bringának se híre, se hamva nem volt. Meglepő módon a közelben állóknak sem tűnt fel, hogy valaki nem igazán szakszerű eszközökkel próbálja eltávolítani a lakatot a 3000 font (1 millió forint) értékű bicikliről.
A férfi meg volt győződve róla, hogy a biciklijét már soha többé nem látja viszont, ám legnagyobb megdöbbenésére néhány nappal a verseny után a rendezvény hivatalos honlapjára felkerült fotók közt épp az ő biciklije köszönt vissza, a tolvaj még a rajtszámot sem vette le róla. A bicikli ugyan továbbra sincs meg, ám a rendőrség a kép alapján már könnyebben kezdhette meg a nyomozást: csupán olyan szemtanúkat kell találnia, akik látták a kék sisakban, kék-fehér csíkos pólóban és szürke (vagy bézs) nadrágban, valamint ugyancsak kék-fehér cipőben kerekező tolvajt egy, az öltözékéhez egyáltalán nem passzoló zöld-fehér biciklin - adta hírül a Daily Mail.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06