Levelet kapott a szépségválasztás feje

Nem csitul a korona-botrány - Hajdú Péter újra forrong

Levelet vitt a drótpostás Hajdú Péter fiókjába, meg még jó néhány olyan lányéba, akik résztvevői voltak a hétvégén botrányt kavart szépségválasztásnak. A vihar tovább tombol.

2013.06.27 14:02ma.hu

Miközben a botrány lassan csitulni látszik, sokakat még mindig erősen foglalkoztat a kérdés: mi is történt valójában a szombat esti szépségkirálynő-választáson, aminek a vége az lett, hogy a közönségdíjat is elnyert Kocsis Korinna nem volt hajlandó átvenni a Miss Intercontinental Hungary koronát, közben pedig egy nyilvánvalóan jó előre megírt facebook-bejegyzéssel borzolta tovább a kedélyeket.

Amint arról oldalunk is beszámolt, Korinna hivatalos Facebook-oldalán épp azokban a percekben jelent meg egy közepes hosszúságú és szemmel láthatóan átgondolt bejegyzés, amikor a lány még javában a színpadon állt, de akkor már az élő közvetítés révén mindenki tudta, hogy a korona nem az ő fejére került.

A bejegyzésben Korinna burkoltan utalt arra, hogy már jóval a döntő megkezdése előtt tudni lehetett, hogy melyik korona kinek a fejére kerül, de legalábbis számára nem volt kérdés, hogy nem azt a koronát fogja kapni, amelyről álmodozott, amit pedig majd neki ítélnek, abból nem fog kérni. Mivel a rejtély az elmúlt napokban sem akart megoldódni, az egyik internetes oldal újságírója az érintettek többségének - köztük a versenyben részt vevő lányoknak és a főszervezőnek, Hajdú Péternek - egy körlevelet küldött el.

Ebben személyes találkozót javasolt a címzettekkel, emlékeztetve a jelen pillanatban élő két álláspont ellentétére, nevezetesen Korinna bunda-utalásaira és Hajdú határozott tagadására, majd kifejtette, hogy szeretne néhány kérdés segítségével közelebb kerülni az igazsághoz. Nem sokkal később Hajdú felháborodottan tette közzé a levelet a közösségi oldalon, sérelmezve, hogy - véleménye szerint - lejárató cikket készülnek írni. A bejegyzés újra felszította az indulatokat, amiben mi nem kívánunk igazságot tenni, ezt olvasóinkra bízzuk, "kedvcsinálónak" álljon itt néhány jellemző(bb) vélemény a posztolók billentyűzetéből.

Fotó: Facebook


Hajdú Péter az alábbi megjegyzéssel tette közzé a levelet (a bejegyzését és a rajongói kommenteket változtatás nélkül közöljük - a szerk.):

Kaptam egy levelet! Posztolom, mert ezt komolyan nem akarom elhinni! Több volt versenyzőt felkerestek telefonon valamint az alábbi levéllel. Tippeket is várnak név nélküli nyilatkozatokra, hogy lejárató cikket írjanak!
Jézus Mária, hol élünk, de komolyan?!!!
Kedves Wirth Zsuzsanna! Bárki a produkció a versenyzők és a zsűri részéről szívesen nyilatkozik Önnek. Meghívjuk egy kávéra és tegye fel a kérdéseit. De, ha nem szereti a kávét vagy nem szomjas, akkor találkozhat bármelyikünkkel akár a szerkesztőségükben, akár bármely Ön által megjelölt helyszínen. Sok sikert a munkájához!

Kocsis Korinna (Fotó: MTI)

És néhány találomra kiválasztott rajongói vélemény:

... Kata: A hölgynek jó vastag bőr van a pofáján!

... Vivien: Zsuzsanna feltehetőleg szereti a kávét, mert Ő ajánlotta fel, egy kávé melletti beszélgetést. ;)

... Zsuzsanna: Korrekt ujsagiroi level. Kivancsi a tenyekre. Miert baj ez? Pro es kontra cikk is lehet belole. Amugy en sem vagyok egy szepsegverseny fan, de ugy tunik, igeny van ra.

... Bernadette: Mint FBI. Nyomozgat :*) várható volt, hogy lesz ilyen. Kitartást kívánok nektek Péter és Kata

... Rozi: De most komolyan! Érdemes ilyen "oknyomozó" riporterrel foglalkozni? Egyáltalán ki ez a Wirth Zsuzsa? Ha ismered,miért nem beszélsz vele? Miért nem kérdezed meg, ha ennyire érdekli a műsor tisztasága,az elejétől végig kisérhette volna!? Utólag mindenki azt mond,amit akar! Nyilván,akik nem nyertek, csalódottak! Ezzel az érzéssel visszaélni, hát.. hogyis mondjam, gusztustalan! A helyedben felhivnám Wirth Zsuzsannát és megtudakolnám, hogy tulajdonképpen szerinte hol van a csalás? Miben bizonytalan? Hiába irsz neki ezen az oldalon, nem fog reagálni,csak akkor, ha gerinces!

Zsé Ügynök: Péter! Szerintem vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg és utána hozz döntéseket, mert hibát hibára halmozol. Először is szövegértelmezési problémák vannak, ha úgy gondolod, hogy az újságírónő le akar téged, benneteket járatni tévedsz. Az igazságot keresi. Másodsorban levéltitkot sértettél azzal, hogy közzétetted ezt az írást, ami pedig büntetőjogi kategória. Ne csináld már! Méltósággal viseld ami történik kérlek.

... Brigitta: Peti! Hívd meg a műsorodba és beszélgess vele ott. Szerintem jó páran kíváncsiak lennénk arra,hogy ott is ekkora a szája és az arca!

... Edit: Kedves Péter! Ne haragudj de Te teljesen félreértelmezed az újságíró szándékát. Nem akar lejáratni, de a reakciód a levélre, több mint elgondolkodtató.

... Zsuzsanna:
Úgy látszik nincs szépség verseny botrány nélkül. El kellene már végre azon gondolkozni,hogy szükség van-e ilyen rendezvényekre. Kinek kellenek ezek a bonyodalmak.

... Edit: Szerintem ha nincs semmi a háttérben nem is kellene ennyire félni.

... Ábel:
Olyan pofátlan ez az újságíró. Annyira utálom hogy például ha el megy a Peti akkor lehet hogy leírja amit mondott a Peti csak kérdés miként jelenik meg mit módosít rajta stb.... Komolyan miért kell neki bele pofátlankodni....

... Szabolcs: Peti ha figyelmesen olvastad volna a hölgy levelét akkor észrevetted volna hogy szereti a kávét, hiszen Ő írja hogy egy kávé mellett elbeszélgetne veled :))

... Alida:
Ez nem ujsagiroi mentalitas , ez egyszeruen hulye ... Persze , majd leulnek vele es kitargyaljak ... Erin Brockovichnak sem szemelyes interviewban adtak oda az aktakat!!! ..

... Anikó: Ez az újságíró írt egy korrekt levelet...mindegy, hogy kinek...ha nagyon akarok információt, akkor megszerzem, próbálom felvenni a kapcsolatot..mert ez a dolgom. Nem Péter véleményére kíváncsi, ez is kiderül. Szerintem semmi baj nincs ezzel a levéllel. Egyszerűen munka. Ennyi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.