Durva baleset
Beleállt a hasába a sikító - 50 kilométert ment, mire kivették - KÉPPEL!
Több mint 50 kilométert tett meg egy brazil földműves hasában egy sarokcsiszolóval, mire végre megműtötték.
2013.06.15 11:03MTIA férfi jól van, állapota stabil, normálisan eszik, hamarosan, néhány napon belül, haza is engedik - tudatta helyi idő szerint csütörtökön a Rio Grande do Sul szövetségi állam fővárosától, Porto Alegrétől több mint 600 kilométerre fekvő Santa Rosa kórháza.
A földművest hétfőn érte a baleset: fán végzett megmunkálást, a szerszám azonban kicsúszott a kezéből és beleállt a hasába. Gregorio Steinmedc a feleségétől remélt segítséget, a nő elsősegélyben részesítette, majd ki akarta húzni a barkácsgépet. A férfi azonban nem engedte, ragaszkodott ahhoz, hogy bemenjenek a helyi kórházba Campina de Missoesban. Onnan azonban átirányították az 50 kilométerre lévő Santa Rosába, ahol végül megoperálták. A gép így is két órán át volt a hasában.
"Erős vagyok, nem féltem, hogy meg fogok halni" - mondta a földműves később. A szerszám 10 centi mélyen fúródott a húsába, létfontosságú szerveket azonban nem ért.
A műtétet végző orvos szerint a férfi elvérzett volna, ha szállítás közben vagy még otthon kiveszik a fűrészt.
Gregorio Steinmedc a történtek után megfogadta, hogy nem nyúl többé sikítóhoz. "Nagyon veszélyes" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06