Volt nejét zaklatta a beépített zsaru
Börtönbe került az alakváltó rendőr
Rendőrként kifejezetten előnyére vált, hogy bárki bőrébe képes volt belebújni, ám volt neje ezt kevésbé értékelte, zaklatásért feljelentette és börtönbe csukatta a beépített zsarut.
2013.04.11 07:29ma.huKorábban azzal juttatott számos bűnözőt rács mögé, hogy tökéletesre fejlesztette "alakváltó" képességét, beépített zsaruként szinte bárkihez közel tudott férkőzni és lebuktatta a rosszfiúkat. Egyvalaki volt csak, aki átlátott a szitán, ő viszont nem igazán értékelte a zseniális színészként brillírozó rendőrt, úgyhogy az 52 éves lengyel férfi most a rácsok túlsó felén gondolkozhat arról, hol rontotta el.
A Suwalkiban élő Eugene Zawadzkit még korábban tiltották el exnejétől, a 32 éves Annától, miután képtelen volt leállni a szöveges üzenetekről, melyekkel a nőt bombázta telefonon. Amikor az asszony megváltoztatta a telefonszámát, Eugene új módszer után nézett, és a zsaruként szerzett tapasztalatait kamatoztatta: újabb és újabb álruhákat öltött magára, csak hogy volt felesége közelébe férkőzhessen.
Lebukásakor beismerte, hogy volt már tejesember, de kéményseprőnek is kiadta magát, hogy a nő házába juthasson, sőt, beállít sírásónak is, amikor tudta, hogy Anna egy temetésre készül. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor nőnek öltözött, hogy bemehessen abba a butikba mint vásárló, ahol felesége eladóként dolgozott - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
"Nevetséges volt az egész, valahányszor csak találkoztam valakivel, mindig arra számítottam, hogy lekapom a maszkot és ott áll előttem Eugene" - fogalmazta meg a nő a felkavaró élményeit. A 8 hónapra letartóztatott exzsaru azonban még a bíróság ítélete után is annyit mondott: "az egész az ő hibája, én csak azt akartam, hogy közel lehessek hozzá, de ő nem hagyta".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06