Mind a kilenc életére szüksége lehetett

Mázlista macska: élve jött ki az autó motorjából

Valószínűleg mind a kilenc életét elhasználta egyetlen éjszaka alatt a keverék macska, amelyik egymás után több életveszélyes helyzetbe is keveredett, mégis élve került elő.

2012.08.27 07:29ma.hu

Legalább a macskáknál "szokásos" kilenc életére szüksége volt Mixinek, a keverék macskának, hogy túlélje a múlt hetet, de egyes vélemények szerint még valahonnan néhány bónuszt is sikerült begyűjtenie. A kandúr egy negyedik emeleti lakásból tűnt el, előkerülésekor pedig regénybe illő kalandok története körvonalazódott ki.

A macska gazdái, a németországi Fürth városában élő Barbara és Thomas Müller először az üres plédet fedezték fel, ahol Mixi rendszeresen aludni szokott, ám sem ott, sem a lakás más részein nem bukkantak nyomára. Órákkal később került elő, egy több mint 170 kilométerrel odébb lévő reptéri parkolóból, pontosabban egy ott hosszabb időre leparkolt autóból.

Előtte azért túlélt egy zuhanást, amiről persze általában tudjuk, hogy a macskák mindig a talpukra esnek, de a negyedik emeletről még azok a tappancsok is igencsak meg tudják sínyleni a becsapódást: Mixi egyik lába el is tört. Kínjában megpróbált menedéket keresni, de pechjére épp az egyik autó motorterében húzta meg magát, és mire észbekapott, addigra a gazdik egyik szomszédja már fel is kerekedett, hogy megkezdje jól megérdemelt éves nyaralását.

A müncheni reptérhez tartozó autómegőrzőben figyeltek fel a kocsiból érkező keserves nyávogásra, végül a tűzoltók és a rendőrök szabadították ki a szorult helyzetben lévő állatot. A beültetett chip segítségével már nem volt nehéz kideríteni, honnan került oda, a gazdik pedig azt mondják, kivételes szerencse, hogy Mixit visszakapták - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírportál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.