Vasárnap hajnal
A Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés rázta meg Romániát
A romániai Országos Földtani Intézet jelentése szerint a rengés a Székelyfölddel szomszédos Vrancea térségben keletkezett 134 kilométeres mélységben, és Bukarestben is érezhető volt. A fővárosban nem keletkeztek károk.
2013.10.06 11:29MTIA Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Románia délkeleti részét.
A romániai Országos Földtani Intézet jelentése szerint a rengés a Székelyfölddel szomszédos Vrancea térségben keletkezett 134 kilométeres mélységben, és Bukarestben is érezhető volt - közölte az Agerpres hírügynökség.
A bukaresti polgármesteri hivatal jelentése szerint a román fővárosban nem keletkeztek károk a rengés következtében.
A román sajtó a vasárnap hajnali rengést megelőzően is sokat foglalkozott az elmúlt hetekben a földrengésveszéllyel annak kapcsán, hogy a Vranceával szomszédos Galati megyei Izvoarele településen földrengések sorozata tartja immár két hete rettegésben a lakosságot. A lakosok a gyakori rengések mellett a föld mélyéből hallatszó robbanásszerű zajról is beszámoltak.
A földtani intézet műszerei két hét alatt itt több mint száz rengést rögzítettek. A szakértők szerint ezek a Richter-skála szerinti 1-3-as fokozatú rengések felszíni jellegűek. Ezek 1-5 kilométeres mélységben keletkeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06