A parlament támogatja a tervet
A németek a görögökkel vannak az új segélycsomagot illetően
A német parlament pénteken elfogadta azt a tervet, hogy újabb pénzügyi segélyt kapjon Görögország az euróövezettől.
2011.06.10 15:08MTIA határozat szerint a berlini kormány csak akkor járulhat hozzá Görögország pénzügyi támogatásának folytatásához, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is részt vesz a programban, és a terheket nemcsak az államok, hanem a magánbefektetők is viselik.
A cél Görögország hitelképességének biztosítása és az igazságos tehermegosztás az államok - vagyis az adófizetők - és a magángazdaság szereplői között.
Görög részről ambiciózus és gyorsan végrehajtható privatizációs programra van szükség a támogatás folytatásához. Az állami vagyon magánosítását a határozat szerint "nemzetközi szakértelem" igénybe vételével kell biztosítani. A megfogalmazás arra a már korábban felvetett gondolatra utal, hogy a privatizációt példa nélkül álló módon külső - azaz külföldi - felügyelet alatt kell véghezvinni.
Az előterjesztő Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szerint "Görögország és Európa súlyos helyzetbe került". További támogatás nélkül az euróövezeti tagország fizetésképtelenné válhat, ami veszélybe sodorhatja az egész világgazdaságot.
A pénzügyminiszter szerint elkerülhetetlen a magánbefektetők részvétele, az adósságválság terhét nem lehet mindenestül az adófizetők vállára helyezni. A megfelelő megoldás az volna, ha a lejáró görög állampapírokat késedelem nélkül új kötvényekre váltanák át a magánbefektetők. Görögország így lélegzetvételnyi időhöz jutna, mialatt végrehajthatja a piaci bizalom visszaszerzéséhez szükséges reformokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06