2,5 milliárd forint

Hortobágyi Nemzeti Park: természetvédelem uniós támogatással

Természetvédelmi munkákra - élőhelyvédelemre és -helyreállításra, illetve légvezetékek kiváltására és szigetelésére - 2,5 milliárd forint értékű beruházás valósul meg uniós támogatással a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén - jelentette be Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

2011.05.24 21:36MTI

Elmondta: az első pályázati fordulóban a négy projekt terveinek elkészítésére 147 millió forint támogatást kaptak a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán.

A 100 százalékos támogatottságú, 2012 nyarán kezdődő beruházásokat 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar állam finanszírozza - tette hozzá az igazgató. A legnagyobb volumenű, egymilliárd forintos beruházás a Hortobágy folyó és vízrendszere ökológiai célú vízutánpótlásának megoldása lesz - mutatott rá Szilágyi Gábor.

A részletekről elmondta: fenékküszöbök és egyéb vízvisszatartó műtárgyak építésével helyreállítják a folyó és a pusztai vizes élőhelyek kapcsolatát. Egy másik projekt megvalósításával visszaszorítják a tájidegen, rendkívül elszaporodott növényzetet, míg egy harmadikkal rehabilitálják az úgynevezett kisvíztereket a pusztán - sorolta a HNP igazgatója. A negyedik projekt keretében 21 kilométer középfeszültségű légvezetéket cserélnek le földkábelre, 629 kilométer légkábelen pedig szigetelő papucsokat helyeznek el. Ugyancsak a madarak védelme érdekében a légvezetékeken 2.300 darab, éjjel-nappal működőképes riasztó prizmákat is elhelyeznek.

Szilágyi Gábor elmondta: az elmúlt években 81 kilométer légvezetéket cseréltek le fölkábelre a HNP területén, jelenleg további 25 kilométer vezeték kiváltása folyik, a most elnyert projekt pedig további 21 kilométer légkábel cseréjét teszi lehetővé. Ez rendkívül költséges munkafolyamat: egy kilométer légvezeték földi kábellel való kiváltása 15 millió forintba kerül - tette hozzá a HNP igazgatója.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.