Ötmilliárdot takarítanak meg - a betegeken?

Megvágták: felére csökken a táppénz maximuma

Felére csökkentette az Országgyűlés szerdán a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét.

2011.03.16 17:43MTI

Erről a fideszes Dancsó József zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával döntött a Ház kormánypárti többsége, jóváhagyva az államháztartási törvény módosítását is.

A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében továbbra is a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 60 százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt 50 százaléka.

Az államháztartási törvényhez beterjesztett módosító javaslat értelmében ugyanakkor a táppénz egy napra járó összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának harmincad részét nem haladhatja meg az eddigi 400 százalék helyett.

A Széll Kálmán Terv céljaival összefüggő módosítás alapján - mint Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte - a táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet, szemben az eddigi mintegy tízezer forintos maximummal. A javaslat melletti érvként említette a kormányszóvivő, hogy a kabinet szeretné csökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt.


A biztosítási jogviszony megszűnése után továbbra is a minimálbér 150 százalékának harmincad része a táppénz naponkénti felső határa. Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.

A rendelkezéseket az április 30. után bekövetkező keresőképtelenség esetén kell alkalmazni. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.