A feketegazdaságba kényszerülnek a dolgozók
Flashmobot szervezett a LIGA a tisztességes munkáért
Flashmobot (villámakciót) tartott a Liga Szakszervezetek és a Fiatalok Ligája szakszervezeti tömörülés csütörtökön Budapesten a Moszkva téren - megfogalmazásuk szerint "a feketemunka egyik emblematikus helyén" - , ezzel tiltakozva a tisztességtelen, embertelen és törvénytelen foglalkoztatás ellen.
2010.10.07 17:09MTISzilágyi Veronika, a Fiatalok Ligájának alelnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon "olyan lehetetlen állapotok uralkodnak" amelyek között egy munkavállaló a bejelentett munkája után kapott béréből nem tud tisztességesen megélni, így feketén kénytelen munkát vállalni, ezen pedig változtatni kell.
A szakszervezetek az október 7-i "tisztes munka világnapja" alkalmából követelték a tisztességes és méltányos munkához való hozzáférést minden ember számára, valamint olyan feltételek megteremtését, hogy ne kényszerüljenek dolgozó emberek méltánytalanul a feketegazdaságba.
Szilágyi Veronika rámutatott: az emberek nem azért dolgoznak a fekete- vagy szürkegazdaságban, mert szeretik a bizonytalanságot, hanem mert nincs más választásuk, nem tudnak olyan munkakörülmények közé kerülni, hogy a napi megélhetésük biztosítva legyen.
Az alelnök szerint ezen a helyzeten adó- és járulékcsökkentéssel, vagy munkaadói kedvezményekkel lehetne változtatni, például fiatalok alkalmazása esetén.
A tisztes munkát mint koncepciót és menetrendet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be, és kezdte el terjeszteni 1999-ben. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére az idén már harmadik alkalommal rendezik meg a tisztes munka világnapját, és hívják fel a figyelmet a szakszervezetek arra, hogy munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételek, olykor embertelen körülmények között, törvénytelenül.
Csütörtökön a világ 87 országában több mint 320 megmozdulást tartanak. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint 2010 első negyedévében ugyan csökkenő mértékben, de még mindig kiemelkedő szabálytalanságnak számított a feketefoglalkoztatás: az összes munkaügyi jogsértés 29 százalékát tette ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzés. Az első negyedévben feltárt, feketefoglalkoztatással érintettek száma - 9.483 munkavállaló - már 10 százalékkal kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában.
Az ágazati megoszlást tekintve a legtöbb munkavállalót a nyomozási, biztonsági szektorban foglalkoztatták feketén, az építőipar visszaszorult a második helyre, ám ez valószínűleg a nagyberuházások leállásának köszönhető.
Az OMMF ellenőrzéseinek eredményeiből kiderül: tavaly 56.206 munkavállaló feketefoglalkoztatását tárták fel, az összes munkaügyi szabályszegéssel érintett munkavállaló csaknem harmadát foglalkoztatták így. Akkor még az építőiparban volt a legtöbb, több mint 15.500 feketén foglalkoztatott munkavállaló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06