Gyarapodott az államkassza
Jót tett a focivébé a német sörforgalomnak
A német sportbarát sörivók lendítettek az államkasszán: a nyári labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően jócskán megemelkedtek a sörforgalomból eredő adóbevételek.
2010.08.20 18:12MTIA német pénzügyminisztérium pénteken közzétett havi jelentésének adatai szerint júliusban 73 millió eurónyi (20 milliárd forint) söradó folyt be a kincstárba, ami 9,1 százalékos emelkedést jelez a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A statisztikai elemzés ennek ellenére azt mutatja, hogy az év első hét hónapja során kirajzolódott trend nem fordul meg: a németek továbbra is kevesebb sört isznak.
Januártól júliusig 414 millió euró (115 milliárd forint) adó származott a söreladásból, és ez 1,5 százalékkal kevesebb mint a tavalyi adóbevétel. A német szurkolóknak szinte a dél-afrikai világbajnokság utolsó pillanatáig szükségük volt a sörutánpótlásra, nemzeti válogatottjuk ugyanis a harmadik helyezést szerezte meg a tornán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06