Frappáns nevet a fifikás itókának
Márkanevet keres a házasított fehérbornak az egri borvidék
Az Egri Bikavérhez hasonlóan frappáns márkanevet keres az Egri Borvidéki Hegyközségi Tanács a borvidéken termelt házasított, vagyis több szőlőfajtából előállított fehérbornak.
2010.03.08 15:18MTIEnnek érdekében pályázatot írtak ki, amelynek fődíja 300 palack egri bor, míg a második 200, a harmadik helyezett pedig 100 palack bort vihet haza - mondta hétfőn az MTI-nek Varsányi Lajos, a tanács elnöke. Mint hozzátette, a márkanévre annál is inkább szükség volna, mert a borvidék ültetvényeinek felén fehér szőlőfajták teremnek.
Elmondása szerint gyakorlatilag a bikavér fehér párjának keresnek elnevezést, hiszen a borvidék legismertebb terméke is házasított, vagyis több szőlőfajta felhasználásával készült bor.
A Bikavér-szabályzat rendelkezéseinek megfelelően legalább négy szőlőfajtából kell állnia a házasításnak.
A pályázatot a borvidéki hegyközségi tanácshoz lehet benyújtani május 31-éig, az eredményhirdetést és a díjátadást az idei Bikavér-ünnepen tartják - közölte Varsányi Lajos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06